Ez lehet a megoldás, hogy idén is eljussunk a horvát tengerpartra

Az illetékesek már tárgyalnak a megoldásról, hogy a cseh, magyar és ausztriai turisták hogyan tudnának a járvány helyzet ellenére is eljuttatni a horvát tengerpartra még az idén. Egyelőre úgy tűnik, hogy a külföldieket egy "turistafolyosón" keresztül vinnék nyaralni, amelyet Csehország és Horvátország között hoznának létre.

Idén is megtelhetnek strandtörölközővel a közkedvelt horvát strandok - illusztrációForrás: Shutterstock / Készítette: Aleksandar Todorovic

Az ötlettel kapcsolatban az egészségügyi világszervezetnek még fenntartásai vannak, de ideális körülmények között a magyarok és az osztrákok részt vehetnek ennek a turisztikai folyosónak a megszervezésében.

A folyosó ötlete egyébként cseh utazásszervezőktől származik, az országból ugyanis minden évben tömegesen indulnak nyaralni a horvát Adriára. Tavaly mintegy 700 ezer cseh választotta Horvátországot úti célul. Hogy az idén sikerül-e megoldást találni a helyiek adriai nyaralására, arról még nincsenek határozott döntések, csak tárgyalások folynak - írja a horvát Novilist hírportál.

A horvát idegenforgalmi miniszter már egyeztet Csehországgal és tervezi felvenni a kapcsolatot a magyar és az osztrák miniszterelnökkel is, hogy kitalálják miként lehetne kialakítani a "turistafolyosót", amelyen keresztül autóval és repülővel is lehetőség lenne az utazásra.

Az viszont biztos, hogy a folyosót csak olyan turisták használhatnák, akik hivatalosan igazolni tudják, hogy nem fertőzöttek a koronavírussal.

A horvát sajtó arról is írt, hogy április 27-ére 20 turisztikai minisztert hívnak össze online találkozóra a téma kapcsán. Ez is azt bizonyítja, hogy a horvátok igyekeznek mielőbb megoldást találni rá, hogy idén is tengerpartjukra csábíthassák a külföldieket, ami nem is csoda, hiszen a helyi GDP ötödét a turizmus teszi ki.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek