Nem utazhatnak Indonéziában a ramadánt lezáró böjtvégi ünnepen

Indonéziában megtiltják az utazásokat a ramadánt lezáró íd al-fitr böjtvégi ünnepen, hogy gátolják az új típusú koronavírus aterjedését – jelentette be kedden Joko Widodo indonéz államfő. A döntés változást jelent a kormány korábbi bejelentéséhez képest, amikor azt közölte, hogy engedélyezik a tömeges ünneplést, feltéve ha az emberek tartják egymástól a távolságot. Joko a kormányülésen most kijelentette, teljes mértékben megtiltják a tömegek közlekedését az ünnep idején.

Indonéziában most a mecsetek is konganak az ürességtőlForrás: Muhammad Hamdan/Pixabay

A világ legnépesebb muszlim országában, Indonéziában rendszerint mintegy 75 millióan utaznak haza a nagyvárosokból az ünnepre. Idén a Hold állásától függően május 23-án vagy 24-én kezdődik az íd al-fitr. Most a járvány terjedésének megakadályozása érdekében arra szólították fel a lakosokat, hogy ne utazzanak az ünnepen. Eddig a kormány késlekedő reagálása elkendőzte a járvány mértékét.

Hétfőn 6760-ra emelkedett a fertőzöttek száma, míg a halálos áldozatoké 590-re. Kelet-Ázsiában – Kínát leszámítva – itt a legmagasabb a halálozás mértéke.

Korábban Terawan Agus Putranto egészségügyi miniszter arról beszélt, hogy az ország lakosainak nem kell félniük a vírustól, még akkor sem, ha emberek tízezrei fertőződnek meg a világban, összpontosítsanak inkább a távolságtartásra, továbbá a tesztekre. Úgy vélekedett, hogy az országot nem érinti a járványt, amihez hozzájárul az ima ereje is. Egyben sértőnek nevezte az egyesült államokbeli Johns Hopkins Egyetem szakértőinek figyelmeztetéseit. Miközben Ausztrália, valamint a délkelet-ázsiai országok gyorsan, már január végén reagáltak a járványra, addig Indonézia kora márciusban erősítette meg csupán az első koronavírusos eseteket. Joko Widodo a múlt hónapban ugyanakkor elismerte, hogy kormánya félretájékoztatta a lakosságot a járvánnyal kapcsolatban – írja az MTI.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek