Ezt üzenik a vuhani lakosok a világnak

A kínai Vuhanban január elején vált a helyzet igazán válságossá. Amikor a vírus szétterjedt, a hatóságok január 23-án lezárták a várost. A lakosságnak nagyon gyorsan kellett alkalmazkodnia egy teljesen másfajta élethez. Két hónappal a lezárás után a helyiek arról beszélnek, hogy Vuhan ellenőrzése alá tudta vonni a vírust. Egy stáb körbejárt a városban, és elbeszélgetett néhány ott élő emberrel. 

Lassan visszatér az élet a normál kerékvágásba az utcákon is – illusztrációForrás: Dmitry Chulov/ Shutterstock

A kisfilmben egy Geng Yi nevű fiatalember így kezdte: "Keményen küzdünk együtt. A világ minden népe most egy hatalmas közösséget alkot, és biztos vagyok benne, hogy együtt mindenki győzni fog." Egy másik helyi, Ding Fan nevű fiatal hölgy elmesélte, hogy ő kezdetben egyáltalán nem maradt otthon. Egészen addig, amíg nem szembesült azzal, amikor már körülötte mindenki borzasztóan feszült volt. Amikor kinézett az ablakból, teljesen elnéptelenedett utcákat látott, egy lélek sem volt az utakon. Nagyon magányosnak érezte magát, mert korábban ez a város egy nyüzsgő hely volt, ami hirtelen kiürült. De ahogy a beszélgetés végén mondja: "ezek a korlátozások kifizetődtek".

Az élet nagyon lassan, de újra kezd visszatérni Kínában. A helyiek most már kimehetnek sportolni a szabadba és találkozhatnak egymással. Pedig még az elmúlt napokban is többször cikkezett arról a nemzetközi sajtó, hogy a szigorítások vélhetően korai enyhítése miatt az ázsiai országokban a járvány második hulláma indulhat útnak azt követően, hogy egyre többen indultak haza látogatóba külföldről, akik feltehetően Európában vagy pl. az Egyesült Államokban fertőződhettek meg az elmúlt néhány hétben.

Yuan Yanzhog, egy másik helyi lakos is elmondta a véleményét és a tapasztalatait. "Az a helyes út, ha otthon maradnak. Ne menjenek ki az utcára, és csak minimálisan érintkezzenek másokkal! A vírust végleg legyőzni csak úgy lehet, ha otthon maradnak. Ez a legjobb megoldás." Hu Yong, aki szintén keresztül ment a megpróbáltatásokon, ezt üzente: "Tudatni akarom mindenkivel, hogy ne essen pánikba! Változtassák meg a hozzáállásukat! Tegyenek meg minden óvintézkedést, azaz alaposan mossanak kezet, rendszeresen szellőztessenek és tornázzanak!"

Egy 72 éves bolt tulajdonos hölgy is elmondta, hogy a világ minden részén magabiztosnak kell maradniuk az embereknek.

„Hogyha Kínában képesek voltunk legyőzni a vírust, a világ más országaiban is le tudják győzni ezeket a nehézségeket" – mesélte.

Jelenleg a világ egyharmadát lezárták, de Vuhan lakosainak üzenete azt nyomatékosítja, hogy az új élethez való alkalmazkodással és optimista hozzáállással az élet lassan visszatér az újfajta hétköznapokhoz – ahogy az látható a World Economic Forum Facebook-oldalán is:

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek