Bő egy évtized után újraindul a turizmus a Nemzetközi Űrállomáson

    Három fizető turistát visz fel a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) 2021 második felében a SpaceX űripari vállalalat a houstoni központú Axiom Space startupcéggel közös vállalkozásban - adja hírül az MTI. A két cég csütörtökön írt alá megállapodást a SpaceX által kifejlesztett Crew Dragon űrkapszula turisztikai célú használatáról.

    A Crew Dragon látványterveForrás: NASA/SpaceX/commons.wikimedia.org

    Eddig nyolc űrturista járt a Nemzetközi Űrállomáson a Szojuz orosz űrkapszula segítségével, de több mint 10 éve egyetlen magánszemély sem fordult meg a Föld körül keringő objektumon. Az első űrturista az amerikai Dennis Tito volt, aki 2001-ben nyolc napot tölthetett az űrállomáson 20 millió dollárért, az utolsó űrturista pedig a kanadai Guy Laliberté, a világhírű Cirque du Soleil alapítója volt 2009-ben.

    A csütörtöki bejelentés szerint a három űrturista egy hivatásos parancsnok vezetésével látogat az űrállomásra, ahol legalább nyolc napig élhetik át a mikrogravitáció élményét. A kozmikus turistautak pontos árát nem közölték, de az becslések szerint több tízmillió dollár lehet, mivel csak az űrkapszulát útjára bocsátó Falcon 9 rakéta minden egyes indítása 60 millió dollárba kerül. A New York Times 55 millió dollárra becsülte a részvételi díjat, és úgy értesült, hogy a "társasút" egyik helyét már le is foglalták. A cég évi 1-2 utaztatást tervez az űrbe.

    A Crew Dragon a Falcon 9 hordozórakétánForrás: NASA/Joel Kowsky

    A SpaceX - Elon Musk vállalata - szerződést kötött egy másik űrturisztikai vállalattal, a Space Adventures nevű céggel is, amely a privát űrutazások történetében minden korábbinál messzebbre - az ISS-nél három-négyszer távolabbra - akarja vinni a turistákat a világűrbe. Az első extratávoli űrutazásokat is 2021 végére, legkésőbb 2022-re ígérik. Elon Musk januárban azt mondta, hogy első ízben a folyó év második negyedében a NASA számára is visznek fel űrhajósokat az ISS-re.

    A SpaceX-en és partnerein kívül az űrturizmusüzletbe való bekapcsolódást tervezi Richard Branson cége, a Virgin Galactic, és Jeff Bezos vállalkozása, a Blue Origin is. Ez utóbbiak "fapados" űrutazásokat terveznek, kifejlesztés alatt álló űrjárműveikkel épp csak a kozmosz határán túlra, 80-100 kilométerre repítenék fel utasaikat, a Virgin Galactic esetében például mindössze 250 ezer dollárért.
    A Boeing is dolgozik a NASA számára egy űrjárművön, amely a Föld és a Nemzetközi Űrállomás között ingázna, de a Starliner nevű űreszköz fejlesztése eddig komoly technikai akadályokba ütközött.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!