Máltán és Hawaii szigetén is forgatni kezdték az őshüllős filmek legújabb részét

Nemrég bejelentették, hogy a kanadai Vancouver Island fölött elkészített drónos felvételekkel megkezdődött a Jurassic World: Dominion című film forgatása, ami immár a hatodik a Jurassic saga történetében. Az első filmet, vagyis a Jurassic Park című mozit 1993-ban mutatták be, a rendezője Steven Spielberg volt.

Universal Studios, Hollywood, Los AngelesForrás: Alex Cimbal / Shutterstock.com

 Akkor a fő forgatási helyszín Hawaii legkisebb és egyik legszebb szigete, Kauai volt. A sziget Limahuli Garden nevű parkjában forgatták a film első nyitójeleneteit, mely 1975 óta ad helyet a Nemzeti Trópusi Botanikuskertnek és mindenki számára látogatható.

De haladni kell a korral, így a Jurassic World filmek már nem csak a dínók megjelenésén és technikáján újítottak, de a helyszíneket is a trendeknek megfelelően választották mág. Először a hollywoodi helyszíneket teljes egészében áthelyezték New Orleans utcáira, illetve repterére, valamint a New Orleans-i Audubon Állatkert területére - olvasható a movie-locations.com és a cnet.com oldalon.

Harmadik nekifutásra, a 2018-as Jurassic World: Bukott birodalom után, a Dominionnal -  ami egy ideig az Arcadia munkacímet viselte - 2020. február 19-én kezdték meg a munkát Kanadában, a Vancouver sziget fölött, ahol drónos légifelvételeket készítettek. Az első képkockákat február 25-én vették fel a kanadai Merritt városában, Brit-Kolumbia államban.

A Kualoa Ranch Oahu szigetén, Hawaii -Többek között itt forgatták a Jurassic Park és a Lost legtöbb jelenetétForrás: Shutterstock.com

 A tervezet szerint, itt kora márciusig forgatnak majd. Utána visszatérnek Hawaiira, majd az angliai Pinewood Stúdió területére. Májusban a színészek és a stáb Máltára költözködik, ahol Valletta lesz az egyik átalakított helyszín. A forgatási idő körülbelül 100 nap lesz.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek