Egyszerűen eltűntek a nagy fehér cápák Dél-Afrika vizeiből

18 hónapja nem láttak fehér cápákat Dél-Afrika vizeinek környékén. 2010- és 2016 között a Shark Spotting Programme, azaz a Cápamegfigyelő Program segítségével követték nyomon az állatok mozgását, így többek között figyelmeztetéseket is le tudtak adni, amikor a ragadozók a partokhoz közel úsztak.

Vajon hol vannak a fehér cápák?Forrás: wildestanimal/Shutterstock

Átlagosan körülbelül 200 ilyen észlelés volt jellemző, azonban 2018-ban már csak 50 darab cápát láttak, idén viszont már egyetlen egyet sem, még azokon a részeken sem, ahol az állatok általában vadászni szoktak. A fehér cápák egyszerűen eltűntek ezekből a vizekből.

A helyi illetékesek egészen biztosak benne, hogy kerülték el a cápák a figyelmüket, további bizonyíték az is, hogy a közeli False Bay-ből eltávolított bálnatetemeken sem találtak harapásnyomokat. Egyelőre nem tudják, hogy milyen hatással lesz a helyi ökoszisztémára a cápák hiánya, mint ahogy azt sem, hogy miért és hová mentek az állatok. Az egyik lehetséges indoknak a túlhalászás tűnik, azaz, hogy egyszerűen elfogyott a cápák ennivalója, írja a Bloomberg.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek