Egyenes adásban közvetítették az olasz híd felrobbantását

Több mint háromezer lakost evakuáltak az északnyugat-olaszországi Genova városában a tavaly augusztusban leomlott Morandi-híd talpon maradt két pillérének felrobbantása során, amire péntek reggel került sor egyenes olaszországi televíziós közvetítésben.

A tavaly augusztus 14. délelőtt összeomlott Morandi-híd talpon maradt 10. és 11. számú pillérét semmisítették meg, amelyek az egykori függőhíd közepén álltak. A Morandi-híd hirtelen omlott össze egy forgalmas nyári délelőtt, 43 személy veszítette életét. Az 1967-ben emelt híd az első feltételezések szerint a hiányos karbantartás miatt omlott össze.

A robbantáshoz egy tonna, speciális robbanószert használtak fel. A robbantási műveletet az olasz hadsereg technikusai irányították. A csomagokban homok is volt a robbanás erejének csökkentésére. A robbantást három, két rövidebb és egy hosszabb szirénazúgás előzte meg. Majd sortűzre emlékeztető robbanás zaja következett, és hatalmas porfelhő emelkedett fel, amely magasba törő vízsugárra hasonlított. Az eseményt egyenesben közvetítették az olasz televíziók, írja az MTI.

A leomlott Ponte MorandiForrás: Wikipedia

Mintegy 20 ezer köbméter törmelék keletkezett: ezt a híd körül és alatta elhelyezett hálókkal, a híd alatti Polcevera-patak medrében leterített légzsák-szőnyeggel igyekeztek felfogni. A felrobbantott hídcsonkok körüli lakóépületeket folyamatosan vízzel permetezték a törmelék miatt felszálló por csökkentésére.

Több mint 3400 személyt költöztettek ki a robbantás időszakára a hídroncs körüli 300 méteres körzetben. A robbantást hosszú előkészületi munka előzte meg, több robbantási próbát tartottak a Genovától nem messzi, már nem használt bányákban.

Az új híd építése azonnal megkezdődik, és a tervek szerint jövő tavasszal adják át.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek