Tengervízbe merítve őrzik a múzeumban az ezeréves kínai hajóroncsot

Mintegy 143 ezer darab történelmi emléket tártak fel kínai régészek egy Szung-dinasztia korából, a 960 és 1279 közötti időből származó teherszállító hajó roncsai között - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség.

A hajóroncsot 2007-ben találták meg a Dél-kínai-tengerben, majd a Kuangtung tartománybeli  város Tengeri Selyemút Múzeumába vitték, ahol azóta is az eredeti állapotában, homokra fektetve, és tengervízbe merítve őrzik.

A kép illusztrációForrás: Jason Cassidy/Shutterstock

A roncsok feltárása még csak most ér az utolsó fázisához, a régészek jelenleg a hajó hátulsó kajütjeiből ürítik ki a szállítmányt, és majd csak ezt követően kezdenek hozzá a hajótest vizsgálatához - ismertette a munkafolyamat részleteit Cuj Jung, a kantoni régészeti intézet igazgatóhelyettese. Hozzátette: becsléseik szerint a roncsok között található relikviák száma a 160 ezret is meghaladhatja.
Az eddig feltárt leletek között porcelánból, aranyból, ezüstből, rézből és vasból készült tárgyak találhatóak, ezeken felül pedig még bambuszból és fából készült holmikra, illetve növényi és állati maradványokra is bukkantak.

A hajóroncs 22,1 méter hosszú és 9,35 méter széles, ezzel az eddig feltárt, vele egy korból származó óceánjáró teherszállítók közül a legnagyobb, és a régészek szerint ez egyúttal a legjobb állapotban fennmaradt roncs is.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek