Egyetlen napja van Londonra? Így hozza ki belőle a maximumot!

Sajnos nincs olyan időnyerő szerkezet, amivel egy nap alatt végigjárhatnánk London minden zegét-zugát, menő kávézóját, trendi vagy éppen retro éttermét, kiállításait, show műsorait, öreg és modern lépcsőházait. De azért arra van lehetőség, hogy összeállítsunk magunknak egy tartalmas napot, amiből a lehető legtöbbet hozzuk ki, miközben persze, jó korán nekiindulunk a császkálásnak. Erre mutatunk most néhány példát, amit aztán ízlés szerint lehet bővíteni.

Ha tényleg jó korán vennénk a nyakunkba a várost, akkor a lengyel LOT légitársaság új, közvetlen Budapest-London City járata éppen nekünk való. A reggeli gépek, amelyek 7 órakor indulnak Budapestről, és 8:45kor már landolnak is a londoni kikötők melletti London City Airport-on, hétfőtől szombatig közlekednek. Ez a repülőtér van a legközelebb a város kereskedelmi és pénzügyi központjához, innen pedig csak egy kőhajításnyira terpeszkedik a hatalmas Canary Wharf kiterjedt bevásárló- és üzleti negyede. A kelet-londoni központban mindent megtalálunk – még azt is, amiről azt sem tudtuk, hogy akartuk-e egyáltalán látni.

London City és a TemzeForrás: S. Borisov / shutterstock

A több mint 300 bolt, kávézó, étterem és mozi között egymást váltják a zenés, filmes, táncos programok, a művészeti, színházi és divatbemutatók. Ebben a hihetetlen komplexumban találják London legnagyobb tetőkertjét és Nagy-Britannia legnagyobb, ingyenesen megtekinthető művészi gyűjteményét. És persze reggelizhetnek is valamit a környéken, miután felkapkodták az állukat a földről.

Fent a magasban, vagy suhanva a vízen!

Ha azonban a reggelit valahol máshol képzelték el, akkor ott van például a Waterloo Station, ahol a teraszon kávé és péksütemény várja a betérőket, miközben az elhaladó ingázók nyüzsgő hadát nézhetik. Vagy egy elviteles reggelivel célozzák be a Westminster Apátságot és a Big Ben-t, hiszen ilyenkor minden perc számít. Menet közben láthatják a Parlamentet és a Parlament teret, majd átsétálhatnak a déli oldalra, keresztül a Westminster hídon. Itt már a londoni kortárs életérzés fogadja az utazókat.

A tekintélyt parancsoló Big BenForrás: ESB Professional / shutterstock

Ha valakit vonzanak a modern művészeti kiállítások vagy a színes víz alatti élet, akkor a Hayward Galériát és a London Aquariumot semmiképp se hagyják ki a programból. A déli parton szinte nincs is olyan rész, ahol ne lenne valamilyen kulturális érdekesség. És bár a London Eye óriáskereket mindenki ismeri, ha máshonnan nem, akkor a filmekből; közelről látni, esetleg fel is ülni rá, mégiscsak örök élmény marad.

Innen aztán érdemes tovább indulni a Jubilee Gardens felé, el a Temze partja mellett, át a Jubilee hídon, egészen az Embankment kikötő irányába, ahonnan két irányba indulhatunk. Vagy elmegyünk lefelé a Northumberland sugárúton és a végén belecsöppenünk az akció közepébe a gyönyörű Trafalgar téren, vagy leintünk egy hajót, és megnézzük Greenwich legszebb látnivalóit.

Nézze meg a helyet, ahol a menny és a föld összeér!

Akár az Embankment, akár a London Eye kikötőt, esetleg kora reggel a Canary Wharf kikötőt választjuk, az MBNA Thames Clippers hajókkal 35-50 perc alatt Greenwich-ben lehetünk. Az egykori faluban ma keverednek a királyi örökségek a legmodernebb építészeti remekekkel. Itt található London legszebb parkja a Greenwich Park, a híres O2 Aréna, a Cutty Sark nevű teaszállító klipper, ami ma múzeumként működik, illetve a Nemzeti Tengerészeti Múzeum és a Királyi Tengerészeti Akadémia is.

Nem véletlenül Green (zöld) - A csillagvizsgáló és a Queen's HouseForrás: Ken Felepchuk / shutterstock

Arról nem is beszélve, hogy milliók látogatnak ide csak azért, hogy saját szemükkel lássák a 0° délkört, ami a greenwichi csillagvizsgáló közepén húzódik. A meridiánt egy rézléc jelzi, és 1884 óta ez alapján számítják a zónaidő számítást (GMT). Ha terpeszbe állunk a meridián felett, akkor az egyik lábunkkal a keleti, a másikkal a nyugati féltekét érintjük.

Egyik lábam itt, a másik ottForrás: / shutterstock

Kössünk ki egy ebédre!

Miután visszatértünk a kikötőbe – ha eddig nem tettük, most útba ejthetjük a Trafalgar teret – innen indul ugyanis a város egyik legismertebb utcája, a The Strand, ami kelet felé haladva egészen a Fleet Street-ig viszi a járókelőket. Menet közben megannyi pubot, kis grill éttermeket, kávézókat, eldugott bisztrókat lehet felfedezni, olyan épületek árnyékában, mint az St Martin in the Fields templom, a Somerset House, a King's College London és a Temple Church, ahonnan már a Fleet Street kezdődik.

A St Martin in the Fields templomForrás: AC Manley / Shutterstock.com

Ha elhagyjuk a Strand vonalát, térjünk rá a The Mall-ra, ami olyan, mintha sosem érne véget. Az út során a St James' Park és a Downing Street 10. mellett haladhatunk el, illetve az egyik oldalán húzódik a Green Park, a másikon pedig a Piccadilly. Végül pedig kivezet minket egyenesen a Buckingham-palota csodás fekete arany vaskapuja elé, a közelben lévő Hyde Park pedig már csak hab lesz a tortánkon – ahogy a Serpentine Galéria folyton megújuló kortárs és modern művészeti kiállításai is.

Buckingham-palotaForrás: Shutterstock.com

Hogy mi fér még bele a napba?

Egy ötórai tea és esetleg egy kora esti sörözés még biztosan, hiszen a gép este 19 óra körül indul vissza Budapestre. Arra pedig, hogy elfogyasszunk egy stílusos délutáni teát, és együnk pár falat uborkás szendvicset, nincs is jobb hely, mint a Covent Garden környéke. Bár a Savoy és a Delaunay esetében kicsit nagyobb költségvetéssel kell számolnunk, de ha egyszer extra királyi kiszolgálásra vágyunk, akkor arra bizony időt és pénzt kell szánni.

Az ötórai tea legyen velünk!Forrás: pxl.store / Shutterstock.com

Ha mégsem ez a vágyunk, akkor is találunk jó pár bájos teázót és kávézót a környéken, ahol épp olyan finom az uborka a szendvicsben, csak az előző helyhez képest negyed annyi áron számlázzák le majd nekünk. Ilyen környék például a Neal´s Yard, ami egy kicsi, de annál színesebb utca a Covent Garden területén, és nem kizárt, hogy itt a sörözés is összejön.

Ennél színesebb utcát nehéz találni LondonbanForrás: Aleksandra Dworznicka / Shutterstock.com

De ha szívesen gyalogolnánk még egy kicsit, akkor az esti sétát érdemes a Leicester Square környékén vagy a Soho utcáin folytatni; a hangulat remek, és pubokból, tészta éttermekből, fish and chips-ből is van elég. Ha itt fejezzük be a napot, biztos, hogy elégedetten térünk haza.

Címlapfotó: Skeeze / Pixabay

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek