Ez nem illegális étterem, csak szereti a tulaj a bárpultot

    Elegük volt Norwichban az egyik környék lakóinak, hogy hangoskodás van az egyik házban, ahol gyanújuk szerint engedély nélkül működött egy étterem-kocsma. Az Independent szerint azonban hiába tettek feljelentést, ugyanis a hatóságok nem látták bizonyítottnak, hogy vendéglátóipari egység létezik az adott épületben.

    Orlando Williams hétszobás házának bejáratát nagy Orlando's feliratú tábla hirdette, alatta telefonszámmal és weboldallal, akár egy normális étterem cégérénél. A szomszédok még szórólapot is kaptak azzal, hogy az Orlando's a japán barbecue és szusi otthona.

    NorwichForrás: Google Street View

    A helyi tanács aztán rászánta magát a vizsgálatra, a házban pedig bárpultot és 24 embernek elegendő vendégteret találtak kialakítva. Ez azonban nem volt elég bizonyíték, ugyanis hogy valaki hogy rendezi be bútorokkal a házát, az nem tartozik a hatóságokra. Szóval ez lett a vizsgálat eredménye:

    Ez esetben nincs határozott bizonyítékunk, ami azt mutatja, hogy a fenti cím étteremként működne.  

    Williams úr – aki korábban üzemeltetett egy Sakura nevű japán éttermet a városban – természetesen tagadja, hogy étkezde lenne a lakásán. Érdekes módon a korábbi étterme Facebook-oldala címként erre a gyanús házra mutat. Williams azt mondta még, csak annyit tett, hogy kiírta a nevét a házra, amire amúgy már megkapta az engedélyt, hogy panzióvá alakítsa.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!