Lyon és Helsinki lettek az "okos turizmus" fővárosai

    Először osztották ki a „Okos Turizmus Európai Fővárosa" címet, amelyet a zsűri döntése alapján idén Helsinki és Lyon érdemelt ki. A tíz döntős város között ott volt még Ljubljana, Malaga, Brüsszel, Nantes, Palma, Poznań, Tallin és Valencia.

    A „European Capital of Smart Tourism" nevet viselő program döntőseinek képviselőit és prezentációit szeptember 24-én hallgatta meg a szakmai zsűri Brüsszelben. A pályázat első körében még 38 város jelentkezését értékelte ki a szakmai testület, a döntős tíz város közé azonban már csak Ljubljana, Malaga, Brüsszel, Nantes, Palma, Poznań, Tallin, Valencia, Lyon és Helsinki kerültek. Végül utóbbi kettő nyerte el a „turisztikai főváros" címet. Négy további külön kategóriában (fenntarthatóság, elérhetőség, digitalizáció és kulturális örökség, valamint kreativitás) is osztottak elismerést, ezeket Malaga, Ljubljana, Koppenhága és Linz érdemelték ki - olvasható a Turizmus.com oldalán.

    Forrás: Pixabay.com

    Ahhoz, hogy a címet elnyerjék, erős európai dimenzióval bíró, egyedi turisztikai programot kellett létrehozniuk a pályázó városoknak; erre most Helsinki és Lyon hozta a legjobb példát. A franciaországi Lyon egyébként is egy emberi léptékű város, mely tökéletes alternatíva, ha Párizs már túlságosan tömve van. Ennek a városnak is vannak "kötelező" látnivalói, mint például a Basilica of Notre-Dame de Fourviere, mely a Párizsi Notre Dame-hoz képest igen fiatal, de annál figyelemfelkeltőbb. Nem túl hivalkodó, de gyönyörű; és kilátópont is, hiszen alatta terül el a történelmi óváros. 

    Forrás: Pixabay.com

    A gasztronómia szerelmeseinek érdemes még megemlíteni, hogy a francia séfek királya Paul Bocuse is itt élte főzéssel töltött mindennapjait. És a város Michelin-csillagos éttermei és szakácsaia a 2018. január 20-i halála után is szeretettel emlékeznek rá, főleg mikor kimennek a Halles de Lyon vásárcsarnokban megvenni a napi hozzávalókat. Az 1859-ben épült piacteret a séf javaslatai alapján alakították át.

    Forrás: Pixabay.com

    Helsinki egy kicsit másmilyen hangulattal fogad, de már most felfedezhetőek benne az "okos turizmus" projekt jellemzői. Ebben az urbánus városban egymást váltják a design boltok és a szórakozóhelyek, a modern és a 19. századi épületek, a régies éttermek és a stílusos bárok. Egy szóval nem jellemző rá a visszafogottság. De óvárosa tökéletesen ellensúlyozza ezt a kaotikus keveréket. Itt gyönyörű neobarokk dómmal, föld alá épített Sziklatemplommal, művészeti múzeumokkal találkozhatunk. A rengeteg zenés és kulturális programról nem is beszélve.

    A turizmus megállíthatatlanul növekszik

    Az Európa Kulturális Fővárosa programhoz hasonló turisztikai kezdeményezés célja, hogy támogassa a fenntartható és innovatív turisztikai fejlesztéseket és minél szélesebb körben megismertesse az „intelligens turizmus" nyújtotta előnyöket.

    Helsinki legdélebbi része, kilátás a Hotel Torni ablakábólForrás: wikipedia.org / KFP

    A turizmus a harmadik legerősebb gazdasági ágazat Európában, ami közel huszonötmillió embernek biztosít megélhetést és mintegy 350 milliárd euró éves bevételt teremt. 1950-ben még alig 25 millió turistát tartottak nyilván a világban, 2000-ben már 700 milliót, 2012-ben pedig ez a szám elérte az egymilliárdot. A hivatalos díjátadó az Európai Turizmus Napján, november 7-én lesz Brüsszelben.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!