Ez az olasz sziget csak évente kétszer fogad látogatókat, most jelentkezhet

Olaszország legexkluzívabb helye nem egy bár vagy étterem, hanem egy sziget.

A Montecristo nevű sziget természetvédelmi okokból nem fogad látogatókat, csupán az évnek két, viszonylag rövid időszakában – írja a Lonely Planet. A Földközi-tengeren, Elbától nem messze található földdarab hihetetlen változatosságot mutat az ott élő növények és állatfajok terén, és emiatt fokozott védelem alatt áll. Csupán négyen élnek itt: két gondnok, illetve az olasz csendőrség kötelékébe tartozó erdész, akik párban dolgoznak, kétheti váltásban.  

A Montecristo sziget Elba felől nézveForrás: Shutterstock

A sziget partja körül egy kilométeres körzetben tilos horgászni és halászni, de még hajóval megközelíteni sem szabad. Az évi két időszak, amikor a sziget látogatókat fogad augusztus 1. és 15. között, illetve augusztus 30. és október 31. között van. Ez idő alatt összesen ezer látogató fordulhat meg Montecristón, és akik ide érkeznek, a fő kikötőnél, Cala Maestrában szállhatnak meg, ahol egy múzeumot és a Villa Reale-t is megnézhetik. A jelentkezők közül előnyt élveznek az iskolai csoportok és kutatók. 

A sziget neve nem véletlenül cseng ismerősen: ez inspirálta Alexandre Dumas-t a Montecristo grófjának megírására 1844-ben. Félreeső fekvése, illetve a helyi legendák, többek között az "Ördög gödre" (Fossa del Diavolo) állítólag mérgező vize sokak fantáziáját megmozgatták: maga Agatha Christie is majdnem ide helyezte a Tíz kicsi néger történetét, de aztán végül egy név szerint nem említett brit szigetre esett a választása. 

A jelentkezéssel hiába siet, az idén már nem fog sorra kerülni: miután elküldte a kitöltött nyomtatványt az olasz csendőrségnek, a Carabinierinek, nagyjából három hónap, míg elbírálják, és újabb három év múlva kerülhet sor a látogatásra, amennyiben jóváhagyják a kérelmét. A fenntartó jelenleg azt fontolgatja, hogy a látogatók számát felemeli ezerötszázra, ám tartózkodásukat húsz rövidebb időintervallumra osztanák az év folyamán: egy-egy időszakban hetvenöten tartózkodnának a szigeten. A jelentkezési lapot itt találja.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek