Ezekért a helyekért még megéri az albán tengerpartot választani

Albánia csipkézett partvonala – ahol elzárt öblökben üldögéltek az apró tradicionális falvak, és az arany homokfövenyt türkiz hullámok nyaldosták – tíz éve még úgy hatott az első idelátogatókra, mint egy kincsesládika, amit már jó rég nem nyitott fel senki. Sajnos Európa utolsó érintetlen tengerpartja azóta jócskán megváltozott, de még így is van mit felfedezni a vidéken, ahol az Adriai-tenger találkozik a Jón-tengerrel.

Korábban az Albán Riviéra egyet jelentett a hátizsákos utazás netovábbjával – érintetlen homokfövenyes partok, olívaligetekkel borított domboldalak, rusztikus házacskák és apartmanok a víz mellett, grillezett hús és hideg sörök, mindez majdhogynem egy maroknyi apróért. Mondanunk sem kell, hogy minél többen érkeztek ide, és minél inkább érett az infrastrukturális fejlődés, annál inkább megváltozott ez a látkép. A riviéra apró falvait ma már betonutak kötik össze, a parton pedig egymást követik a hotelek, éttermek és nagyra nőtt nyaralók.

Karaburun Nemzeti Park (félsziget)Forrás: wikipedia.org/ Fation Plaku

Ma már inkább egy Tiranából érkező családdal kell megküzdeni a törölközőhelyért a parton, mint egy külföldi hátizsákos utazóval. A változások ellenére azért még lehet találni a Riviérán olyan lélegzetelállító, idillikus helyszíneket, ahova érdemes elzarándokolni. Ezek közül mutatunk most be párat.

Egy kis autós szlalomozás után jöhet a nyugalom – Palasë

Ez az első megközelíthető strandos település a Riviérán, miután végigkanyarogtunk a hihetetlenül lejtős Llogara-hágón. A főútról egy új lehajtó út irányából közelíthetjük meg a Palase Beach-et, ahol csodálatos fehér homok és csipkézett sziklaképződmények várnak. Palase falva és a tengerparti rész nagyon közel van a Llogara Nemzeti Parkhoz, így nem csoda, hogy a terület egyetlen éjszakai klubot leszámítva – mely a nyár közepén vonzza a bulizni vágyókat – teljesen érintetlen.

Palasé települése és a távolban DhermiForrás: wikipedia.org/Dori - CC BY 2.5

Valamivel távolabb található még néhány kávézó, egy pizzéria és pár informális kempingező hely. A partszakaszt azok számára ajánljuk, akik szeretnék elkerülni a tömegeket és szívesen táboroznának közvetlenül a strandon, a tiszta tenger ölelésében.

Barlangok és öblök gyűjtőhelye – Dhërmi

Dhërmi tengerpartja Albánia egyik leghíresebb partszakasza. A hegy oldalába épített városka alatt elterülő több kilométer hosszú partot csillogó, fehér kőzet borítja, melyet a mély kék víz keretez. A csúcsidőszakon kívül nagyon csendes, a nyári hónapokban azonban sokan érkeznek ide.

Dhermi tengerpartjaForrás: Pixabay.com

Hely szűke miatt azonban nem kell aggódni, mert a strand elég hosszú ahhoz, hogy még augusztus közepén is találjunk egy csendes és viszonylag félreeső helyet a parton. A felfedezőkre pedig számos partmenti barlang és kisebb öböl vár, beleértve a híres Drymades strandot is, amelynek környékén jó és olcsó szálláslehetőségeket és számos apró hotel található.

Séta a riviéra nem hivatalos fővárosában – Saranda

Az albán riviéra nem hivatalos fővárosában, Saranda-ban járunk. Ez az egyik legfontosabb és jelenleg leginkább felkapott turistacélpont a vidéken. A nyári hónapokban rendkívül kedvelt; a sok embert elnézve olyan, mintha Tirana fél lakossága ide érkezne nyáron, hogy kiélvezze a nyüzsgő strandokat, a jó hangulatú éjszakai életet és a szép tengerparti sétány nyújtotta lehetőségeket.

Sarande városa és tengerpartjaForrás: wikipedia.org / Gary Bembridge

Saranda álmos halászfaluként kezdte, de szépen lassan virágzó várossá fejlődött, az utóbbi két évtizedben szinte teljesen átalakult. Nem titok, hogy sokat vesztett rusztikus bájából, de nyert egy másfajta karizmát. Bár strandjai nem különösebben szépek, a város jó kiindulópont, ha a környező partszakaszokra indulnánk, vagy felfedeznénk a városhoz közel található Butrint ősi romvárosát.

A saját szigetekkel csalogató turistaközpont – Ksamil

Ksamil az egyik legkeresettebb turistacélpont a belföldi és külföldi turisták részéről is. A Saranda-tól délre, a görög határ közelében található város kiváló helyen fekszik, és három kisebb szigettel is büszkélkedhet, melyek a város kikötőjétől nem messze emelkednek ki a vízből. A Ksamil szigetek egy rövid hajóúttal, de akár úszva is elérhetők.

Ksamil csodás vizeinForrás: wikipedia.org /Matthew Cann/Cannm01

És, hogy miért érdemes odamenni? Mert a szigetek partjain még mindig kevesebben vannak, mint a város nyüzsgő partjain. Ksamil nagy idegenforgalmi központnak számít, de mivel Korfu rendkívül közel van, csupán a csatorna túloldalán (ez Albánia legközelebbi pontja a görög szigetekhez), és az UNESCO világörökségi listáján szereplő, ősi Butrint romvárosa sincs messze, ezért érdemes összekapcsolni a strandidőt néhány kulturális és határátlépős kiruccanással. 

Ha pedig mindezek után kedvet kaptak az utazáshoz, jó, ha tudják, hogy a Wizz Air például Budapestről hetente háromszor, kedden, csütörtökön és szombatonként is repül Tiranába, jegyeket pedig 2990 forinttól lehet találni a weboldalukon.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek