Veszélyes cápafajok érkezésére számítanak a horvátok

A napokban arról írtunk, hogy az utóbbi időben több budvai lakos, és néhány, Bečići nyílt vizein halászó horgász is arról számolt be, hogy cápát látott a tengerben. A szakértők szerint azonban a laikusokat a holdhal tévesztette meg, amely ilyenkor imád a víz felszínén napozni. Miközben sütteti magát, az a szokása, hogy kidugja a vízből a hátán lévő uszonyát, ami pont úgy néz ki mint a cápáé. Amíg a montenegróiak azt állítják: pánikra semmi ok, hiszen a vizeikben ártalmatlan holdhalak riogatják a turistákat, a horvátok már új cápafajok megjelenéséről tartanak a közkedvelt strandjaik közelében. A horvát Slobodna Dalmacia lap szerint a nagy felmelegedés miatt olyan méretes cápák is érkezhetnek a Vörös-tengerből az Adriára, élelem után kutatva, akik nem jellemzőek a horvát vizekre.

 

A fehér cápa már megérkezett az AdriáraForrás: wikipédia / készítette: Terry Goss

A horvátok attól tartanak, hogy a Földközi-tenger felé tartó, kiéhezett cápák a népszerű strandjaikon fürdőző turistákra is veszélyesek lehetnek. A ragadozó halak vendégeskedése ellen ráadásul semmit sem tehetnek a szakemberek - írja a lap.

Most még nem kell tartaniuk a cápatámadásoktól, az új cápafajok ugyanis egyelőre nem érkeztek meg az Adriára, de ez nem jelenti azt, hogy a következő napokban nem bukkannak fel.Ezért arra figyelmeztetik a fürdőzőket, hogy legyenek körültekintőek, ha a mélyebb vizeken úszkálnak.

A nagy fehér cápák már megérkeztek a térségbe - ők viszont nem jelentenek különösebb veszélyt az emberre. Ezek a halak szardíniákkal táplálkoznak, és az eledelüket követve gyakran megfordulnak a horvát vizekben is - nekik egyelőre jut elegendő táplálék, ezért nem mennek közel a partokhoz.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek