Ne fürödjön szeles időben Ulcinj nyílt tengerén, életveszélyes!

Montenegró tengerpartjának legdélibb városa népszerűbb, mint tavaly, legalábbis a turisztikai statisztikák erről árulkodnak. A tavaly júliusi adatokhoz képest öt százalékkal emelkedett a látogatók száma, jelenleg 21 ezer vendég nyaral itt. Ez azt jelenti, hogy a népszerű tengerparti város strandjai zsúfolásig megteltek fürdőzőkkel, ami a vízi-mentők dolgát jelentősen megnehezíti - írja a Montenegrói Rádió Televízió.

Így fest Ulcinj óvárosa a távoli partrólForrás: wikipédia / készítette: Dudva

A  nagy tömegben ugyanis nehezebb észrevenni, ha valaki eltűnik a víz alatt, vagy segítségért kiált. Talán ennek tudható be az is, hogy két nappal ezelőt egy 19 éves fiatalt már nem sikerült élve kimenteni az ulcinji tengerből. A Tengerészeti Biztonsági Igazgatóság arról számolt be, hogy idén már több baleset is törtönt Ulcinjban, ezért új stratégiát kell kitalálniuk, hogy a parton dolgozó mentők hatékonyabban tudják végezni a dolgukat.

A közbiztonság javítása érdekében egy értekezletet is tartanak a szakemberek, ami után az eddiginél nagyobb biztonságban fürdőzhetnek a turisták a montenegrói strandokon. A szakemberek fel is hívták a turisták figyelmét, hogy szeles időben ne fürödjenek a nyílt tengeren, valamint arra is figyelmeztettek, hogy ne ússzanak túl messzire a parttól, mert az életveszélyes lehet. Az is fontos, hogy fürdőzés közben figyeljenek egymásra a fürdőzők, és jelezzenek a parti őröknek, ha valaki segítségre szorul. 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek