Szellemtúrán jártuk be az amerikai polgárháború legvéresebb csatahelyszínét

155 éve Gettysburg volt az a település, ahol a négy évig tartó amerikai polgárháború fordulópontjaként emlegetett ütközet zajlott, amit aztán Abraham Lincoln elnök pár hónappal később „a szabadság újjászületésének" helyszíneként nevezett meg. Május végén mi is a csata helyszínén jártunk.

Gettysburg, az amerikai történelem egyik legismertebb városa Adams megyében, Washingtontól és Philadelphia-tól egyaránt, kicsit több mint 2 órás autóútra fekszik. A polgárháború legvéresebb csatáját vívta a város 1863 júliusának első három napján. Arról, hogy mi vezetett idáig, ma a város számos emlékhelye mesél.

Egy kis történelem

Az 1861 és 1865 között, négy évig tartó amerikai polgárháború az iparosodás fejlődő útjára állt 24 északi – unionista – állam, és az ültetvényes gazdálkodásban sikereket elért 11 déli – konföderációs vagy szecesszionista – állam szembenállásának békíthetetlen ellentétéből robbant ki. Ez az ellentét a tévhitekkel ellentétben nem az afrikai rabszolgák emberi jogai, azaz a rabszolgaság miatt tört ki, sokkal inkább gazdasági és politikai okokból.

GettysburgForrás: Travelo / fdora

A háborúban 620 000 amerikai halt meg, de a háborút kísérő járványok miatt az elhunytak száma ennek a kétszerese volt – ez jóval több, mint amit az Egyesült Államok bármely más háborújában elszenvedett. A polgárháború véres összecsapásai közül a leghíresebb a gettysburgi csata, ahol 51 ezer unionista és konföderációs katona tűnt el, hunyt el, vagy szerzett maradandó sérülést az ütközet során.

1863 májusában, a chancellorsville-i csatában aratott győzelem után Robert E. Lee konfederációs tábornok elhagyta a háború sújtotta Észak-Virginiát, és megpróbálta áttenni a küzdelem színhelyét a Shenandoah-völgytől északra – megkezdve ezzel második északi hadjáratát. Harrisburg, de akár Philadelphia bevételével is, az Unió politikusainak háborús elszántságát akarta megingatni. Azonban Abraham Lincoln, az Unió elnökének utasítására a Potomac hadsereg frissen kinevezett parancsnoka, George G. Meade vezérőrnagy üldözőbe vette őket.

GettysburgForrás: Travelo / fdora

Július 1-jén Gettysburgtől északra ütköztek meg az első egységek, ahol Lee összevonta csapatait, hogy megsemmisítse az ellenséget. Az északról és északnyugatról megindított támadás alatt összeomlott az uniós védelem, Meade csapatai a várostól délre menekültek. A második napon mindkét hadsereg legnagyobb része felsorakozott, az unionisták horog alakú védelmi vonalba tömörültek. Lee erős támadást indított ennek balszárnya ellen, a másik szárnyon folyó kezdeti vonulgatás után pedig a Culp's-domb és a Temető-domb környékén is összecsaptak a felek.

Súlyos veszteségeik ellenére az uniós csapatok a csatamező teljes szélességében kitartottak, és megvédték állásaikat. Az ütközet harmadik napján az uniós lövészek és tüzérség visszaverte az újabb támadásokat, ezzel súlyos veszteségeket okozva a konföderációsoknak. Lee nem tudta a győzelmet kicsikarni, a további északi előrenyomulás ellehetetlenült, és kénytelen volt visszavonulni Virginiába.

A "Halál völgye".Forrás: Travelo / fdora

A legrövidebb politikai szónoklat helyszíne

Az elsõ amerikai elnök, Abraham Lincoln itt mondta el a világtörténelem legrövidebb – mindössze 273 szóból álló - politikai beszédét a gettysburgi csata emlékére. A nemzeti sírkert avatóján tartott szónoklata mindössze három percig tartott. Egy másik amerikai elnök, Eisenhower pedig nyugdíjba menetele után itt vásárolt farmot magának, és református lévén minden vasárnap ott ült a gettysburgi református templomban. Abraham Lincon - aki szintén református volt - és Eisenhower ülõhelyét még ma is láthatják a templomba betérõk, háza pedig az egész életét bemutató múzeumként üzemel.

A Gettysburg National Military Park területén kiállított ágyú.Forrás: Travelo / fdora

A csatamező ma

A helyiek hagyományszerűen minden évben felelevenítik a nagy csatát, ami rengeteg turistát vonz a városba. A hatalmas csatamező területe ma már nemzeti park: a Gettysburg National Military Park területén több mint 1400 különféle emlékmű található.

Újabb és újabb emlékművek épülnek Gettysburg National Military Parkban.Forrás: Travelo / fdora

A park látogatóközpontjában álló múzeumban megnézhetjük a csatát bemutató körképet, egy információban és tárgyakban gazdag kiállítást, de látható a csata történetét röviden összefoglaló – Morgan Freeman által narrált – 3D film, a New Birth of Freedom is. A múzeum felnőtt belépőjegyének ára 13 USD. Bár a helyszínre kocsival is bárki eljuthat, és önállóan is bejárhatja a helyszíneket, mi egy szervezett túrára fizettünk be. A program 2 és fél órás buszúttal, idegenvezetővel együtt 35 dollárba került fejenként. De olvasóinknak azt javasoljuk, hogy kombinálják a programot a múzeumi látogatással, így belépővel együtt összesen 42 dollárt kell majd fizetniük.

Még ha a túra árát ki is fizetjük előre, ne felejtsünk el borravalót adni az idegenvezetőnek és a buszsofőrnek, ha tényleg elégedettek voltunk a programmal!Forrás: Travelo / fdora

Persze választhatjuk a turistáskodás sportosabb vagy extrémebb műfajait is: kerékpárral, segway-el, mopeddel vagy akár lóháton is nekivághatunk a park felfedezésének.

A szellemturizmus él és működik!

A helyi legendák szerint a csatában életüket vesztett katonák szelleme még mindig a környéken jár, így aztán nem véletlen, hogy több cég szakosodott a különböző szellemtúrákra. Mi is kipróbáltunk egyet: éjfél és hajnali három óra között "speciális felszereléssel" (egy fehér zajt lejátszó rádióval és lézerlámpával együtt) és vezető segítségével próbáltunk paranormális tevékenység nyomaira bukkanni. Ezt csak azoknak ajánljuk, akik kellő humorral és erre elköltendő dollárral rendelkeznek, valamint kevés alvással is beérik.

Gettysburg belvárosa: a Lincoln Square.Forrás: Travelo / fdora

Ugyannakor a belvárost, Gettysburg főterét és környező utcáit felfedezni már valóságos időutazást jelent. A nap végén sétáljanak egyet a mini-múzeumok és a szuvenír boltok között, de ne felejtsék el megkóstolni a helyi borokat és söröket sem – Gettysburg és környéke ugyanis legendásan híres az almatermesztéséről!

Repüljön Észak-Amerikába Lufthansával!
Kedvező áron repülhet Kanadába és az USA 23 célállomására Brüsszelen, Frankfurton, Münchenen és Zürich-en keresztül. A Lufthansa partner légitársaságaival pedig további 200 észak-amerikai desztinációt érhet el egyetlen átszállással. (x)
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek