Pazar kiállítóterem nyílik a Westminster-apátságban

Pazar kiállítóteremként nyílik meg idén júniusban az ősi londoni koronázótemplom, a Westminster-apátság egy korábban raktárként használt tere, az árkádok felett húzódó galéria (trifórium), amely azóta el volt zárva a nagyközönség elől, hogy 700 évvel ezelőtt megépítették.

A több mint 16 méter magasan lévő galériát, amelyről lélegzetelállító kilátás nyílik a templom főhajójára és Londonra is, eredetileg kápolnák kialakítására szánták, ám ezek végül nem készültek el. 

A személyzet egyik tagja az utolsó simításokat végzi II. Mária királynő 1689-es koronázási trónjánForrás: AFP/Ben Stansall

A Királynő Gyémántjubileuma Galéria nevű kiállítóterem, amelynek hivatalos megnyitója június 11-én lesz, 300 műtárgyat, köztük ritkán látható kincseket mutat be az apátság lenyűgöző gyűjteményéből.
A látogatók egy új toronyépületen keresztül tudnak majd feljutni a galériába. A toronyban, amely az apátságot érintő legnagyobb építészeti változtatás a 18. század óta, lépcsőház és lift is van.
"A kilátás lélegzetelállító. A tér ámulatba ejtő. A kiállítás pedig lenyűgöző" - mondta John Hall, a Westminster esperese, hozzátéve, hogy az újítások révén a látogatók példa nélküli betekintést nyerhetnek az apátság életébe és történetébe.

A kiállításon helyet kapott egyebek között Vilmos cambridge-i herceg és Katalin hercegnő házassági engedélye, valamint az a koronázási trón, amelyet II. Mária angol királynő számára készítettek a férjével, III. Vilmossal való 1689-es közös megkoronázásra.

Vilmos herceg és Kate Middleton házassági engedély bizonyára tömegeket vonz majd a kiállításraForrás: AFP/Ben Stansall

A galéria négy témakörbe rendezve mutatja be az apátság történetét: a templom építése, imádkozás és hétköznapok, a Westminster-apátság és a monarchia, valamint az apátság és a nemzeti emlékezet.
A június 11-től látogatóható galéria volt eddig a televíziós stábok kedvenc helye, innen filmezték az olyan uralkodóházi eseményeket, mint a koronázások vagy királyi esküvők, köztük Vilmos és Katalin 2011-es egybekelése.

John Betjeman (1906-1984) költő és író, aki 1972-től haláláig az Egyesült Királyság hivatalos koszorús költője volt, azt mondta, hogy a Westminster-apátság trifóriumáról nyíló kilátás "a legszebb egész Európában".

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek