Még az idén megnyílik a világ első tenger alatti hotele

A Conrad Maldives Rangali Island névre keresztelt üdülőhely-értékesítő és befektető csoport kedden jelentette be egy közleményben, hogy még az idén befejezi "a világ első, tenger alatti hoteljének" építési munkálatait - írja cikkében a Travel and Leisure. Az India-óceán Maldív-szigeteki térségében épülő - alapvetően minibirodalmat - Muraka névre keresztelték, amely divehi, vagyis a Maldív-szigetek hivatalos nyelvén korallt jelent. A környékén található az Ithaa a világ első víz alatti étterme, és egy kompakt kis jógaterem is, ahol a jógik trópusi halakban, tengeri teknősökben, delfinekben és mantarájákban gyönyörködhetnek két ászana között

Forrás: Conrad Maldives Rangali Island

A hotelt - vagy a kilencfős befogadóképessége miatt inkább apartmant - úgy tervezték, hogy minél jobban beleolvadjon a vízi világba, és, hogy ezt a turisták is kellő mértékben érzékeljék, jelentős részét üvegfalakból építették meg. "A vendégek itt egészen új perspektívából szemlélhetik majd a világot" - fogalmazott Ahmed Saleem, az építés kivitelezését végző cég vezetője, miközben hozzátette az épületet kétszintesre tervezték: az alsó része öt méterrel az óceán szintje alatt, a felső pedig a vízszint felett található.

Forrás: Conrad Maldives Rangali Island

Alváshoz azonban a vízalatti szobákat ajánlják, ahol óriás méretű franciaágy, egy kisebb méretű nappali és fürdőszoba található, az emeletre pedig csigalépcső vezet fel. Az emeleten is van két szoba, de az olyan közös helyiségek is itt találhatók meg, mint például az edzőterem, nappali, étkező vagy a bár részleg. És ide, a felső szintre építettek egy nyugiszobát is, amelyet kialakítását direkt úgy tájolták be, hogy az ágyból a lehető legjobb szögből lehessen élvezni a napnyugtát. Az pedig már magától értedő, hogy innen csak egy ajtó és nagyjából két lépés választja el az embert az igazán végtelenített medencétől.

Hasonló víz alatti bungallóról egyébként már korábban is írtunk. A Manta Resort például Pemba szigetének közelében álmodta meg, igaz jóval kisebb méretben ugyanezt. Itt a parttól kellő távolságra, egy kishajóval viszik be az embert a víz alatt sodronyokkal rögzített bungalóba, amelynek felső részét egy napozó terasz, középső szintjét a fürdőszoba és a nappali, alsó részét pedig a hálószoba adja. Itt mutatjuk képekkel együtt.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek