575 égő fáklyával emlékeznek Mátyás születésének évfordulójára

Péntektől vasárnapig tartó háromnapos rendezvénysorozattal ünneplik szülővárosában, Kolozsváron Mátyás királyt születése 575. évfordulóján.

Az Amaryillis Társaság által immár 26. alkalommal megszervezett reneszánsz hangulatú kolozsvári Mátyás-napok az idén a szokottnál is érdekesebbnek ígérkeznek, mivel 2018-at Mátyás-emlékévvé nyilvánították, hiszen Hunyadi Mátyás születésének évfordulója mellett királlyá választása 560. évfordulóját is ünnepeljük.

A Mátyás király emlékmű KolozsvárottForrás: Flickr.com

A szombati programok Mátyás király életét és uralkodását, ezáltal pedig a magyar királyság virágkorát elevenítik fel. A korra jellemző életmódot és mesterségeket mutatja be a szigethalmi Emese Park harminc fős várnépe. Az Udvarhelyi Táncműhely Az aranyszőrű bárány című táncjátékával szórakoztatja a közönséget, majd Pennaforgatók Mátyás király mesebirodalmában címmel kiállítás nyílik a kortárs magyar illusztrátorok fiatal generációjának munkáiból. Délután Marosán Csaba színművész Mátyás király udvarában jártam című előadását, majd a Csíkszeredai Fesztiválkórus reneszánsz kórusművekből összeállított hangversenyét nézheti meg a közönség.

Szombat este felvonulást szerveznek Kolozsváron a Mátyás király adományából épült Farkas utcai református templomtól a főtéri Mátyás-szoborcsoportot érintve a király szülőházáig. A szervezők bejelentése szerint 575 égő fáklya fog emlékeztetni a király születése óta eltelt évek számára. A szülőház falain szombat este Bordos László Zsolt tematikus háromdimenziós épületvetítését nézheti meg a közönség. A szombati estét a Musica Historica régizene együttes koncertje és az Amaryllis együttes reneszánsz tánca zárja.

Vasárnap ünnepi istentisztelettel, régizenei koncertekkel és reneszánsz táncbemutatóval zárul a programsorozat.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek