Négy divatmúzeum, amit nem csak a nők fognak csodálni

Nem engedhetjük meg, hogy Párizsnak ne legyen saját divatmúzeuma – mondta egy rendezvényen a város polgármesterasszonya, aki maga is gyakran látható klasszikus Chanel-kiskösztümben. Tette mindezt azt követően, hogy a Chanel divatház hat millió dollárt adományozott a párizsi művészeti múzeumnak, hogy alagsorában végre egy igazi Coco Chanel-birodalmat építsen.

Az Yves Saint-Laurent darabok két múzeumot is kaptak

Catherine Deneuve is ott volt Párizs egyik legújabb múzeumának megnyitóján, melynek tárlatát a 2008-ban agydaganatban elhunyt Yves Saint-Laurent emlékére avatták fel. A francia színésznő egyébként az egyik legfanatikusabb YSL-rajongó, aki a nagyobb rendezvényeken nem is szeret megjelenni más tervező ruhájában. 

Forrás: Fondation Pierre Bergé – Yves Saint Laurent, Paris

A múzeum ötlete a divattervező egykori üzleti és élettársától, Pierre Bergé-től származik, aki azonban a megnyitót már nem élhette meg, három héttel korábban ugyanis meghalt. A párizsi épület, melyben Saint-Laurent stúdiója és Pierre Bergé művészeti alapítványának irodája is volt, már az elmúlt években is tartott egy-egy alkalmi kiállítást. Azonban divattervező barátja halála után Bergé azt tapasztalta, hogy a látogatók nem is feltétlenül a mester életének körülményeire, hanem kollekcióira kíváncsiak. Ezért elhatározta, hogy ezeket is kiállítja.

Forrás: Musée Yves Saint Laurent Paris / Facebook

A belső tereket teljesen átalakították, látogathatóvá vált Yves Saint-Laurent eredeti műterme és azok a helyiségek is, ahol a törzsvendégek személyre szabott gardróbjuk bemutatására várva teáztak. A múzeum kiállításának egyórás bejárása a szalonból indul, ahol a divatgururól készült fekete-fehér portrék gyűjteménye kapott helyet, de a karrierjét mozgófilmen is meg lehet nézni ott helyben, székeken ücsörögve.

Gyakorlatilag az összes kollekcióból felvonultatnak különböző ruhadarabokat, még a mérföldkőnek tartott 1962-es évből is, amikor Yves a híres Bergé-divatházhoz szegődött. A termekben az összesen ötezer ruhát és mintegy tizenötezer kiegészítőt tartalmazó teljes gyűjteményből jó néhány vázlatot, szabásmintát és a legikonikusabb 50 ruhát állították ki, hogy rajtuk keresztül ahhoz is közelebb kerüljön a divattervező életműve, aki eddig csak az YLR hárombetűs luxusmárkát látta benne.

Nyitvatartás: keddtől vasárnapig 11-18 óra között, pénteken este kilencig. 
Cím: Párizs, Marceau avenue 5.
Belépő: Jegyeket online is lehet vásárolni a honlapon.

Marokkóban is nyílt egy YSL-múzeum
Egészen pontosan Marrákesben, ahova egyébként a Ryanairnek közvetlen járata van, és ahol az 1936-ban született Yves Saint Laurent sok időt eltöltött az 1960-as években. A jellegzetes városfalai miatt csak vörös településként emlegetett Marrákesben még 2010-ben neveztek el egy utcát, ahol 2017 októberében megnyitottak egy YSL emlékmúzeumot. A Majorelle parkhoz közel eső épületet a divatdiktátor még élettársával, Pierre Bergével közösen vásárolta 1980-ban. A négyezer négyzetméteres épület legnagyobb kiállítótermében egy állandó kiállításon mutatják be Laurent munkáit.

Hamarosan Chanel múzeumot is találunk Párizsban

Bármilyen furán is hangzik, Párizsnak korábban nem volt igazán nagy, korszakokat átfogó divatmúzeuma. Az, hogy ennek ötlete felmerült, az elsősorban a polgármesternek, Anne Hidalgonak köszönhető. Ő volt az, aki szóvá tette, hogy a nemzetközi divat egyik fővárosaként emlegetett metropolisz nem hiteles az elmúlt évtizedek trendjeit őrző divatmúzem nélkül. Így aztán néhány éve el is dőlt, hogy a Palais Galliera ad majd otthont egy ilyen állandó divatkiállításnak. Persze, Párizs legismertebb művészeti múzeumában korábban is tartottak divattörténelemmel kapcsolatos tárlatokat, de ezek mind csak időszakos kiállításokon voltak látogathatók.

Musée Galliera - Párizs művészeti múzeumaForrás: Joe de Sousa / Wikipedia

Anna Hidalgo ráadásul a Chanel Házban talált partnerére, amely 5,7 millió eurót szánt arra, hogy a Palais Galliera épületének 670 négyzetméteres alagsorát teljesen átalakítsák, és egy különleges múzeumi részleget hozzanak benne létre. Az állandó kiállítás darabjainak jelentős részét a Chanel adja majd, de a Palais Galliera saját tulajdonában lévő, más tervezőktől, különböző évtizedekből származó, mintegy kétszázezer (!) ruhának és kiegészítőnek is igyekeznek méltó helyet találni.

A XVIII. századtól napjainkig tartó divattörténelmet bemutató, Gabrielle Chanel szobáknak elnevezett múzeum megnyitását az idei évre tervezték, de jövőre tolódott. A termek mellett tematikus könyvesbolt és divat-workshopoknak tervezett helyiségek is várják majd az érdeklődőket.

Nyitvatartás: a Palais Galliera jelenleg zárva tart, várhatóan jövőre nyit ki újra, A divat hátulról című, időszakos fotókiállítás a Musée Bourdelle-ben látható.
Cím: Párizs, Pierre ler de Serbie avenue 10.

Nyakkendőgyárban találjuk Pierre Cardin ruháit

Amíg a Chanel-múzeumban az utolsó simításokat végzik a nyitásra, addig legalább lesz időnk felkészülni Pierre Cardin eddigi munkásságából, hogy összehasonlíthassuk majd a legendás Chanel-darabokkal. Mert, hogy Coco Chanelt is a női kényelmes viselet hírnökeként emlegették, többek között azért, mert megszabadította a nőket a fűzőtől.

Pierre Cardin azonban nemcsak az egyszerűbb, hordhatóbb ruházat mellett állt ki, de ő volt az első, aki a szélesebb közönség számára is elérhető, tömeggyártásban készülő és hétköznapi viseletre alkalmas "pret-a-porter", azaz készruha-kollekciókat adott el nevének márkája alatt.

Cardin márkanéven ma már babakocsi, játékbaba, toll, óra, szemüveg, parfüm, bútor, ásványvíz, mobiltok és táblagép is kaphatóForrás: Pierrecardin.com

A 96 éves tervező kezei alól kikerült ruhákat és kiegészítőket 2014 óta már Párizs belvárosában, a Marais negyed egy régi nyakkendőgyárában találjuk. Korábban ugyanis a mintegy kétszáz ruhadarabot, kalapot, cipőt és ékszereket bemutató tárlat az elegáns párizsi külváros, Saint-Ouen múzeumában volt látható. Ma a bejáratnál a divatkreátornak az 1960-as évekbeli futurista elképzeléseihez híven két latexruhába öltöztetett, kalapos férfi próbababa fogadja a látogatót. De retróval ötvözött futurizmus jellemzi egyébként a padlószőnyeggel és csigalépcsőkkel dekorált ezer négyzetméter alapterületű kiállítóteret is, ahol a ruhákat időrendben állították ki.

"A fiatalság diktálja a divatot, nem az öregek. Én az öregekhez tartozom, de fiatal maradtam"Forrás: Pierrecardin.com

A divattervező nagyon bízott abban, hogy a 60 éves munkásságából összeállított tárlat párizsi zsidónegyedbe költöztetése, és egyáltalán maga az új, izgalmas helyszín majd még több embert vonz.  Még ma is hisz abban, hogy az ott megismert élettörténet, és annak ténye, hogy a semmiből, "bankárok és politikusok támogatása nélkül" is fel lehet építeni egy divatházat, sokakat inspirálhat majd álmaik megvalósítására.

Nyitvatartás: szerdától péntekig 11-től este 6-ig, szombat vasárnap délután 1-től 6-ig
Cím: Párizs, Saint Merrie rue 5.
Belépő: felnőtteknek 25 euró, diákoknak 20 euró

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek