Berlin világszínvonalú, új múzeumot kap

Jövőre kezdhetik el felépíteni Berlinben a huszadik századi műalkotásokat bemutató új állami múzeumot, amelytől azt remélik a német fővárosban, hogy a modern képzőművészet területén is felzárkóznak a világvárosok élvonalába, London, Párizs és New York mellé.

A Der Tagesspiegel című berlini lap szerint a szenátus - a tartományi rangú főváros kormánya - elfogadta a múzeumnak kijelölt belvárosi telek beépítési tervét.

Ez azt jelenti, hogy döntöttek arról, miként illeszkedik majd a 14 ezer négyzetméteres kiállítóhely a környezetbe, a Potsdamer Platz melletti világhírű Kulturforumba, ahol egyebek mellett a Neue Nationalgalerie és a Berlini Filharmónia áll.

A Berlini Filharmónikusok épületeForrás: Flickr.com

Az épületről már korábban döntöttek, egy svájci építésziroda, a Pekingi Nemzeti Stadionról (Madárfészek) és az új hamburgi koncertpalotáról, az Elbphilharmonie-ról is ismert Herzog & de Meuron terveit építik meg.

A beruházás várhatóan 200 millió euróba (62 milliárd forint) kerül, a kivitelezés 2019 végén kezdődhet, és a Der Tagesspiegel becslése szerint nagyjából öt évig tarthat.

A Modern Művészetek Múzeuma (Museum der Moderne) lesz az otthona egy műgyűjtő házaspár, Heiner és Ulla Pietzsch képeinek. A házaspár még 2010-ben ajánlotta fel a városnak a többek között René Magritte, Joan Miró, Salvador Dalí, Frida Kahlo, Max Ernst és Mark Rothko műveiből álló gyűjteményt azzal a feltétellel, hogy állandó kiállításon mutatják be az összes képet. Az új múzeumban helyezik el két másik tekintélyes műgyűjtő, Erich Marx és Egidio Marzona állandó kiállítás fejében felajánlott alkotásait is, és számos további, köztulajdonban lévő - berlini múzeumokban szétszórtan látható - modern műalkotást.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek