Emberi hiba: az új tajvani útlevelek a kukában végzik

Megsemmisítenek Tajvanon 200 ezer, nyomdából frissen kikerült útlevelet, mert figyelmetlenség miatt nem a sziget legnagyobb nemzetközi repülőterének, hanem az amerikai főváros repülőterének látképe került bele, és ez gúny tárgya lett az internetes közösségben.

A biometrikus útlevél új generációját hétfőn vezették be Tajvanon, és mire észrevették a hibát, közel 300 úti okmányt már szét is osztottak az igénylők között - írja az MTI.

Az útlevél egyik belső lapján a washingtoni Dulles Nemzetközi Repülőtér sziluettje látható a sziget fő légikikötőjének, a fővárost is kiszolgáló Taojüani Nemzetközi Repülőtérnek a körvonalai helyett. A baki központi téma lett a közösségi médiában, sokan viccelődtek azzal, hogy Tajvan szemlátomást egyik napról a másikra az Egyesült Államok 51. tagállama lett.

Kívülről hibátlanForrás: Shutterstock


A külügyminisztérium bocsánatot kért a lakosságtól a kínos bakiért, amelyet a magyarázat szerint az okmány egyik tervezője követett el.
A botrány miatt lemondott a minisztérium konzuli ügyek osztályának vezetője, egy másik tisztségviselőt lefokoztak.
A hibás útlevelek helyett a Központi Okmánynyomda saját költségére újakat nyom, de ezek legyártása körülbelül egy hónapig tart. Az, akinek sürgősen szüksége van új úti okmányra, a meglévő biometrikus útlevélből igényelhet.
Visszavonják a már kibocsátott 285 útlevelet is.
A zúzdába kerülő 200 ezer útlevél legyártása átszámítva 700 millió forintba került.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek