Karácsonyi fényfüzér másképp: japán rizsföldek díszfényben

Advent idején el vagyunk kényeztetve karácsonyi fényekkel, elég csak a karácsonyi vásárok környékére és a nagyvárosok legforgalmasabb utcáira gondolni. Ki hinné, hogy a japánok ezt másképp csinálják?

Japán Isikava prefekturátusában a rizsföldek kapnak több tízezer izzót ilyenkortájt – írja a Condé Nast Traveler. Az Aze no Kirameki (azaz: Rizsföldek fénye) eseményt minden évben megrendezik: ennek keretében a Sirojone Senmaida rizsteraszok mesevilággá változnak. Október elején több száz önkéntes gyűjtötte össze és szerelte fel azt a 21 ezer napelemes izzót, melyek március közepéig maradnak a helyükön.

És most képzelje hozzá a tücsökciripeléstForrás: Shutterstock

 A LED-ek a rizsföld ezernégy különálló teraszát futják körbe. A lemenő nap kapcsolja be őket, és innentől félóránként változik a színük sárgáról rózsaszínre, majd vissza. A látogatók sétaösvényeken túrázhatnak közöttük, ráadásul ebben az évben egy különleges extrát is hozzáadtak az élményhez: tücsökciripelést is "telepítettek" - a hangszórókból akkor szólal ez meg, amikor a fények színt váltanak. A legjobban mégis egy magaslati pontról érdemes szemlélni a fényjátékot. 

Elég pazarul mutat sárgában isForrás: Shutterstock

Az első fesztivált hét évvel ezelőtt tartották a Tokiótól hét órányira fekvő üdülőhelyen, amely nyáron nagyon népszerű, de télen is szerettek volna látogatókat vonzani ide. A japán kormány által "Különleges természeti szépségű hely"-ként elismert térség a Noto-félszigeten található – ide váltson jegyet, ha Japánban járva Tokióból szeretné felkeresni. 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek