A legizgalmasabb bejárható installációk, amiket fák közé építettek

Szívesen aludna egy madárfészekben? Na és egy üveglapokkal burkolt kockában vagy egy csészealjban felfüggesztve a fák lombkoronaszintjén? Mert Svédországban például ma már ezt is megtehetnék! Mindeközben déli szomszédaik egy olyan spirál alakú, fák közé vezető sétányt építenének, amelyhez hasonlót eddig csak a bajoroknak sikerült, még pedig egy 44 méteres tojáskilátóban végződő élményösvény formájában.

Spirál alakú ösvény egy dán erdőben

Lélegzetelállító kilátást nyújthat Dánia erdeire az Effekt dizájnépítészeti cég fából készült bejárható tanösvénye, amelyet úgy terveztek a Gissenfeld-i kastélybirtok közeli erdőbe, hogy az hatszáz méter hosszan, spirálszerűen futhasson fel a 45 méteres magasságig nyúló fák tetejére. A Koppenhágától délre megálmodott haslevi installáció kialakításánál a tervezők figyeltek arra, hogy minél kevesebb fa és növény természetes élőhelyét bolygassák meg, így a kirándulóknak is abban az élményben lehet részük, mintha egyenesen begyalogolnának a fák közé.

Forrás: EFFEKT

A pallókat úgy alakították ki, hogy a kilátó tetejére a babakocsisok és kerekesszékkel közlekedők is könnyedén feljuthassanak. A gyönyörű, apró tavakkal és patakokkal tagolt dán erdőbe tervezett spirálösvényen a cserjeszinttől a lombkoronaszintig szinte minden növény, fa és bokor alaposan megfigyelhető lesz - különösen egy távcső segítségével -, és a tervek szerint a jövőben információs táblákkal is kiegészítik a folyamatosan készülő, különböző szinteket. A tervező cég egyébként ezzel az ötletével tavaly augusztusban elnyerte a Német Dizájn Szövetség 2017-es ICONIC Awards versenyén építészeti kategóriában a legjobb tervezés díját.

Madárfészekben is alhatnánk, ha nagyon akarnánk

Nem tanösvényt, hanem szálláskomplexumnak megfelelő csoportos installációkat építettek egy svéd erdőbe, ahol az egyes kuckók vagy egy óriás madárfészeknek álcázzák magukat, vagy fellógatott konténerként csábítják a túrázót belső tereikbe. Az ágas-bogas kuckó például kizárólag komposztálható, újrahasznosítható építőelemekből készült, amely a fenntartható szállodai működést, és az azzal járó minimális környezeti hatásokat szolgálja. A konténerszerű, óriás ablakos téglatest formájú szoba lényege pedig az lenne, hogy a benne megszállóknak tényleg meglegyen az az érzete, mintha a körülöttük sorakozó fák között aludnának.

Forrás: treehotel.se

Ezeken kívül találunk még egy négyszer négyméteres kívülről tükörrel borított kockát - ahol aztán tényleg ember legyen a talpán, aki egy karcosabb éjszaka után hazatalál -, egy csészealj formájú UFO-lakot, és egy alulról - a ráfestett élethű erdőrészlet miatt - szinte láthatatlan ötszemélyes apartmant, amelynek közepén egy hálót feszítettek ki amolyan ücsörgős teraszként.

Elképesztő szálláshelyek SvédországbanForrás: treehotel.se

"A Treehotel mindegyik szobatípusa más koncepció mentén, de ugyanazzal a céllal született. Olyan kortárs designnal megálmodott szállodaélményt kínálunk az érintetlen természet közepén, amelyet sehol máshol a világon nem talál a vendég. Itt megfeledkezhet az idő múlásáról, és a kifinomult eleganciájú, de mégis családias hangulatú szállodában csak a nyugodt pillanatokra koncentrálhat" - idézi cikkében a Daily Mail az egyik tulajdonos, Kent Lundvall gondolatait.

Tojás alakú kilátó Bajorországban

A Bajor Nemzeti Park erdejében található épített sétányról még a 2009-es megnyitása kapcsán a világ leghosszabb, a fák lombkorona-magasságában tekergő ösvényeként cikkezett a nemzetközi sajtó. A 27 tartóoszlopra erősített erdő-padlózaton mintegy 1300 méteres hosszúságú utat tehetnek meg a túrázók 8 és 25 méteres magassági szinteken, az ösvény mentén pedig védőkorlátba kapaszkodhatnak, ha esetleg megszédülnének a gyönyörű hegyvidéki erdőség látványától. Akik azonban még ennél is magasabbra merészkednének, azok ne térjenek le a tanösvény végén, hanem induljanak fel a kilátóba!

Forrás: Baumwipfelpfad.bayern

A Baumwipfelpfad Bayerischer Wald névre keresztelt építmény 44 méter magas, pallói 500 méteres sétaútvonalat alkotnak. A szabályos tojás formára tervezett kilátó csúcsa egészen a fák koronái fölé vezeti a túrázókat, miközben három óriás, 38 méteres fenyőt ölel körbe. A sétaúton nagyjából 6 százalékos emelkedővel kell számolni, de a kilátó akadálymentesített, így babakocsival és kerekesszékkel is könnyedén megközelíthető még a legfelső fedélzeti szint is.

A tetejéről remek panoráma-fotókat lehet lőni a környező hegységekről - tiszta időben akár az Alpokról is -, és a bajor erdők mellett még a csehekhez is átlátni. A kilátó az élményösvénnyel együtt egész évben látogatható felnőtteknek 9,5, gyerekeknek 6-14 éves kor között 7,5 euróért, 15 évesnél idősebb diákoknak pedig 8,5 eurót kell fizetni. A kedvezményekről itt, a vezetett túra feltételeiről pedig itt olvashatnak.

Forrás: Baumwipfelpfad.bayern

Ha azonban inkább a hazai erdeink lombkoronái közé vágynak, akkor olvassák el gyűjtésünket az ingyenesen bejárható legklasszabb lombkorona-tanösvényekről. Van ugyanis olyan lombkorona ösvényünk, amely vízben, földön és levegőben is tartogat kalandot a kirándulóknak. Egy másik már egy gyönyörű szurdokon ível át, a Mecsekben pedig még egy denevérodúba és egy gólyafészekbe is bemászhatnak a legkisebbek. De tudunk ajánlani lombkoronás kalandokat egy igazi öregerdőben, és egy olyat is, ahol csőcsúszdán gyorsíthatják meg a lejutást. Nézzék végig itt mindet képekben is.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek