Múzeumot kapott az utcaművészet Berlinben

Múzeumot kapott az utcaművészet Berlinben

Múzeumot kapott Berlinben a street art, vagyis a graffiti és általában a városi közterületi művészet. Az új intézmény a német főváros galériás negyedében, egy átalakított lakóházban kapott helyet. Az Urban Nation Museum for Urban Contemporary Art hétvégén nyílt első, százötven ismert alkotó műveit bemutató kiállítása kilenc hónapig várja a látogatókat.

A múzeum kreatív igazgatójának irányításával nyolc különböző országból származó kurátor hozta létre a kiállítást, amelynek kollekciójában egyebek mellett portrék, valamint a pop-art és az aktivizmus lenyomatai jelennek meg. A cél az, hogy a múzeum tevékenysége révén a közönség "megtanuljon egy új nyelvet, az utcaművészet, a graffiti és a kortárs városi művészet nyelvét" - mondta Yasha Young.

A nemzetközi kiállítás egyik falát a portugál művész, Vhils munkái foglalják el, egy másikat a New Yorkban élő iráni Icy és Sot páros alkotásai, láthatók a Sao Paoló-i Marina Zumi és a francia Mademoiselle Maurice képei, valamint Banksy egy alkotása is.

Az "Artmeile" néven is emlegetett múzeum aszfaltozott padlója, nyílt szerkezete egy városi utca hangulatát idézi.

"A városi kortárs művészet a következő logikus lépés, amely megmutatja, hogy mi is történik az utcán. Ez az épület önmagában is egyfajta archívum lehet, amely bevezet az utcaművészet történetébe a kezdetektől napjainkig" - magyarázta Young.

Fotó: Urban Nation / Facebook

 A múzeumban egy könyvtárat is kialakítottak, amelynek központi anyagát az utcaművészetet fotózó Martha Cooper gyűjteménye, könyvek és magazinok adják.

Michael Müller berlini főpolgármester ígéretesnek nevezte az utcaművészeti múzeumot, hozzátéve hogy az a német fővárosban van a legjobb helyen, mivel Berlin a világ egyik legtekintélyesebb urban art-központja.

Berlinben ennek ellenére tilos a graffiti, hacsak az ingatlan tulajdonosa engedélyt nem ad a firkálásra. A város húsz éve még csaknem ötmillió dollárnak megfelelő összeget költött a falfirkák eltüntetésére; később lobbiszervezet alakult annak érdekében, hogy az utcaművészek legálisan is gyakorolhassák mesterségüket - írja az MTI.

Fotó: Urban Nation / Facebook

 "Az új múzeum létrejötte nagyszerű dolog, mert azt jelenti, hogy a hosszú idő óta a város életének szerves részét képező utcaművészek is megkapják végre az őket megillető tiszteletet" - mondta a külföldi kiállítók egyike.

Ne feledje: Berlinbe hamarosan már a Wizz Air fapados járataival is eljuthat, maga az ország pedig számos egyéb vonzerővel bír, ahogyan erről tematikus cikkünk is beszámol. Ha pedig nem a szomszédba, hanem kicsit messzebbre vágyik, válasszon összeállításunkból street-art úticélt Bristoltól Mexikóig.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek