80 méterrel a föld alatt nyílt hidegháborús bunkermúzeum Szlovéniában

Bunkermúzeum nyílt a délkelet-szlovéniai Kocevje községben, ahol a látogatók a volt jugoszláv politikai vezetés hidegháborús döntéseiről tudhatnak meg részleteket, és az azóta szétesett ország 1945 utáni történelmét ismerhetik meg.

 

A K-35 nevű titkos katonai objektum a kommunista időkben, 1953 és 1957 között épült egy esetleges szovjet támadás esetére. Az akkori szlovén tagköztársaság politikai vezetését és katonai vezérkarát menekítették volna az objektumba, hogy onnét irányítsák a hadműveleteket.

A bunker 80 méterrel a föld alatt helyezkedik el. Fél kilométer hosszú folyosója és hat szobája van, továbbá központi fűtéssel, szellőztetőrendszerrel, elektromos árammal és feltörhetetlen biztonsági ajtókkal van felszerelve. Az elektromos áramot egy második világháborúban elfogott német tengeralattjáró generátora szolgáltatja. Az objektumban - külső segítség nélkül -, akár száz napig is elélhettek volna oda menekített szlovén vezetők, egy esetleges atomtámadást is kibírt volna a hely.

A bunkerben mindent megtartottak eredeti állapotában, köztük a parancsnoki szobát is. A teljes infrastruktúra elavult ugyan, de még ma is működőképes. A volt Jugoszláv Hadsereg (JNA) titkos katonai bunkerét Kocevje község a védelmi minisztériumtól kapta használatra és újította fel turisztikai látványosságnak - írja az MTI.

A terület az 1991-1995-ös délszláv háborúig szigorúan védett volt, civilek nem közelíthették meg. Szlovén kutatók szerint az ország területén öt hasonló bunker épült a hidegháború alatt, kettő Ljubljana közelében, ezek azonban soha nem készültek el. Miután a Varsói Szerződés tagállamai, köztük Magyarország, 1968. augusztus 20-án megszállták Csehszlovákiát, az atombiztos bunkereket felújították.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek