Megtaláltuk a világ legfényűzőbb vonatát

Megtaláltuk a világ legfényűzőbb vonatát.



Tegnap elindult első útjára a világ legfényűzőbbnek tartott vonata – írja a Wordless Tech.

A tíz kocsiból és kizárólag lakosztályokból álló Shiki-shima Japán új szupervonata, mely nem a sebességével hívja fel magára a figyelmet. Sőt, kifejezetten lassan megy, mindössze száztíz kilométer/órával, hogy az utasok nyugodtan szemlélhessék Észak-Japán tájait az ötcsillagos szállodákéval vetekedő belső terekből. A pezsgőarany színű háttér előtt Michelin-csillagos séfek ételeit kóstolhatjuk, és ha elfáradtunk, felkereshetjük a fürdőkocsit is, ahol ciprusfából készült dézsában áztathatjuk magunkat. A belső tér annak a japán dizájnernek a munkáját dicséri, aki a Porsche és a Ferrari megbízásából is dolgozott már.

Arany és fényűzés mindenütt
Galéria: A világ legfényűzőbb vonata
(Fotó: Wordless Tech)



A szó szerint Négy évszak elnevezésű vonat egy- vagy háromnapos utakat kínál. Egyidejűleg összesen harmincnégy utassal indul Tokióból a 2011-es cunami idején legnagyobb károkat szenvedett Tohoku régióba. A 7-es kocsiban található két ultraszuper-lakosztály felszereléséhez kimonó-stílusú fürdőköntösök és egyedi, kézzel készült Swarowski-kristályos távcsövek is tartoznak. A vonat elején és végén található kilátókocsikba futurisztikus ablakokat és fehér bőrkanapékat álmodott meg a tervező.

Ha esetleg már most szeretne foglalni 2018-ra, az árak a cikk írásának pillanatában személyenként, teljes ellátással átszámolva nyolcszázhuszonhétezer forinttól indulnak. Ha esetleg mégis inkább olyan utat szeretne Japánba, amire nem megy rá a gatyája, arra is van válaszunk. Nézegessen képeket a galériában!

Elöl a panorámaablakos kilátókocsi
Galéria: A világ legfényűzőbb vonata
(Fotó: Wordless Tech)

 



Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek