A Google az idén is elárulta, hová utaznának a magyarok a legszívesebben

A legnagyobb keresőmotor folyamatosan figyeli, milyen utazás érdekli a magyarokat, mi pedig érdeklődve figyeljük a trendeket, mert bizony minden évben változnak a kedvencek. A tavaly nyári aranyérmes most lecsúszott a dobogóról. Olvassanak tovább!

A Google minden évben, sőt év közben is közzéteszi, melyik helyekre kerestünk rá a legtöbbször. Idén az első negyedévben Olaszország nyert, ezt Spanyolország és Ausztria követte. A városok közül a magyarok London iránt érdeklődtek leginkább, amelyet Barcelona és Róma követ, a negyedik helyen pedig Dubaj áll – írja az MTI a Google utazási trendekkel kapcsolatos sajtótájékoztatóján elhangzottak alapján.

Róma, az Örök város, amely a jelek szerint folyton visszatérő kedvenc isFotó: Kai Lehmann / Flickr.com


Mint beszámoltunk róla, tavaly a legtöbben arra voltak kíváncsiak, hogyan juthatnának el Japánba. Ne feledjük azonban, hogy a mostani összesítés az év első hónapjairól készült, nem csoda hát, hogy elsősorban nyári, tengerparti célpontok állnak a dobogón. Míg az utazási irodák körében végzett kutatásunk alapján arra tippeltünk volna, hogy az idei keresések között Spanyolország nyer, hiszen itt 2017-ben sem lehet majd unatkozni, nyomában Bulgáriával vagy esetleg Tunéziával, úgy tűnik, az olasz csizma továbbra is vonzza a magyarokat.

Ami jó hír, hogy Olaszország a terrorfenyegetettség miatt megelőző intézkedéseket vezet be: például kitiltja az autósokat a népszerű üdülőhelyekről. Annak, aki nem csak nyaralni szeretne itt, hanem teljes életmódváltásban gondolkodik, jó tudni, hogy Olaszországban ingyen juthat akár kastélyhoz is, sőt, akad olyan hegyi falu is az olasz Riviérán, amely nem csak szívesen látja az odaköltözőket, de még pénzt is ad nekik.

Ha csak a tavalyi nyári szezonbeli kereséseket nézzük, a Google adatai szerint a legnépszerűbb ország Horvátország volt, amit Olaszország és Görögország követett. A városok rangsorát Bécs, London és Prága vezette tavaly. Ezekből Horvátország és Prága azok, amelyek az idén – legalábbis a guglis keresések szerint – kevésbé érdeklik a magyarokat. A Google szerint már májusban elindulnak a kifejezetten nyaralási célú keresések: elsősorban csomagajánlatokra és apartmanbérlésre. A keresések mintegy fele kifejezetten az úti célra irányul, ezt követi az egyes szállodák keresése, ami körülbelül az esetek negyedében jellemző.

London esti színekbe öltözöttFotó: barnyz / Flickr.com


Ami a városokat illeti, Barcelona, mely tavaly az éves összesítésben vezette a városok listáját, továbbra is népszerű, hisz idén a második helyet kaparintotta meg, ám London most beelőzte – talán mert sokan olvastak arról, hogy a katalán nagyváros korlátozni igyekszik a turisták áradatát. Szerencsére bármelyik várost szemelték is ki, cikkeinkben bőségesen adunk tippet arról, milyen is egy őszi gasztro-fiesta Barcelonában, vagy arról, hogyan fedezze fel Londont a helyiek között elvegyülve, egy Smart kabrióban. A harmadik helyen az idén az Örök város végzett, amelynek több a bevétele a Trevi-kútból, mint múzeumbelépőkből.

Barcelona vonzerejét nem utolsósorban Gaudí házai adják: itt a Casa Vicens látható, melyet nemsokára először nyitnak meg a látogatók előttFotó: Michaela Simoncini / Flickr.com



A sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy a mobil egyre nagyobb szerepet tölt be a felhasználók életében, és az utazások megszervezése sem jelent kivételt ez alól: az első negyedévben az összes keresés több mint harmada érkezett mobileszközről.

A toplistások a magyarok keresőjében tehát a következők voltak az idén:

Országok:

1. Olaszország

2. Spanyolország

3. Ausztria

Városok:

1. London

2. Barcelona

3. Róma

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek