Ellentmondásos hírek Bangkokból: mégsem számolják fel az utcai kifőzdéket

Ellentmondásos hírek Bangkokból: mégsem számolják fel az utcai kifőzdéket

 

A helyi sajtóban megjelent hírekkel ellentétben nem számolják fel a turisták és a helyi lakosok körében is népszerű kifőzdéket és egyéb árusokat a bangkoki utcákról – írja az MTI a turisztikai és sportügyekért felelős thaiföldi miniszterre hivatkozva.

A miniszter hangsúlyozta, hogy az utcai kifőzdék a thai főváros elszakíthatatlan részei, ugyanakkor néhányuknak komoly változtatásokat kell eszközölniük, hogy megfeleljenek az előírásoknak. "Biztosíthatok mindenkit, hogy nem száműzzük az utcai árusokat, az apró kifőzdék ugyanis hozzánk tartoznak, az életünk részei" – mondta Kobkarn Vattanavrangkul egy pénteki sajtótájékoztatón.

Korábbi médiabeszámolók szerint a thai hatóságok már el is távolították az utcai árusokat Bangkok 431 helyszínéről, hogy felszabadítsák az utat a forgalom számára és javítsák a város higiéniai viszonyait, míg a Chinatown és a hátizsákos turisták kedvenc utcája, a Khao San Road árusainak komoly fejlesztéseket kell végrehajtaniuk.

A The Nation című thaiföldi lap a hét elején azt írta, hogy a bangkoki vezetőség 2017 végére a csaknem tízmillió lakosú fővárosnak mind az ötven kerületéből eltakarítja az utcai árusokat, közbiztonsági és köztisztasági okokból.

Kobkarn szerint azonban az illetékes hatóság csupán a feladatának eleget téve távolított el néhány utcai árust bizonyos területekről, ugyanis a kifőzdék egy részének fejlesztenie kell magát, hogy megfeleljen egyebek között a higiéniai, az élelmiszerbiztonsági és a hulladékkezelési előírásoknak.

Csak az a kérdés, átmegy-e a helyi ÁNTSZ-ellenőrzésénFotó: Flash Colombia / Flickr.com

A miniszter rámutatott, hogy az árusok egy része például az utcára önti a használt vizet, némelyik pedig nem visel kesztyűt, ezért a város arra kéri őket, hogy változtassanak. Ebben ígérete szerint a város segítséget is nyújt nekik.

Az első bangkoki Michelin-kalauz megjelenéséről tartott sajtótájékoztatón a Michelin és a thaiföldi Turisztikai Hivatal is aláhúzta, hogy az utcai kifőzdék Bangkok egyik jelentős színfoltját képezik. Bár egy két évvel ezelőtti önkormányzati jelentés húszezer regisztrált utcai árusról tudott Bangkokban, egy 2000-ben végzett kutatás négyszázezerre becsülte valós számukat.

A kis utcai kifőzdék rendkívül népszerűek a turisták és az otthon csak ritkán főző helyi lakosok körében, akik olcsón és gyorsan csillapítják éhségüket ezekben.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek