Szabadtéri fesztivál egy egész éven át

Teljesen átalakított belvárossal, utcákról kitiltott autós forgalommal, új kiállítóterekkel és több mint háromszázötven programmal várja idén a látogatókat Páfosz, a 2017-es év Európa Kulturális Fővárosa. Személyesen néztünk körbe a nyitóünnepség utáni napokban a ciprusi helyszínen.

Míg a 2017-es év másik Európa Kulturális Fővárosa (EKF), a dániai Aarhus városa már jó előre kihirdette a programjait, addig Páfosz rendezvényeit sokáig titkolózás övezte. A nyitóhétvégén végre ezekről is lehullt a lepel, így ha az idei évre ciprusi utazást tervez – akár csak egy tavaszi hosszú hétvégét, akár egy hosszabb nyaralást –, érdemes az EKF rendezvények között is szétnéznie.

Kattintson, és nézze végig a megnyitó legszebb pillanatait! Galéria: Páfosz 2017 megnyitóünnepségFotó: Constantinos Larkos / Fotó Larko

A programok jelentős része ugyanis ingyenes. Néhány nagyobb költségvetésű, nemzetközi fellépőket szerződtető darabra kell csak jegyet vennie a látogatóknak – a szervezők tervei szerint. Így aki idén látogat Ciprusra, az Páfoszon jóval több látványosságot talál majd, mint amit eddig kínált a város.

Ezek egy része – a városkép átalakítási munkálatai – persze olyan fejlesztések, amelyek évek múlva is a helyükön lesznek. A kiállítások és fellépések viszont gyors egymásutánban váltják majd egymást az idei év során.

A rendezvényeket három nagy tematikába osztották szét, az összekötő elemet a zenés rendezvények jelentik közöttük, így együtt igazából négy tartalmi elemre bontották az évad rendezvényeit.

Mitológia és vallás

Páfosz neve és látványosságai is annyira összefonódtak a mitológiával, hogy semmi meglepő sincs benne, hogy ez lett az EKF programjai között is az egyik kiemelt tematika. Persze miért is hagynák ki a lehetőséget, ha már a mondák szerint pár kilométerre fekszik a várostól a hely, ahol Afrodité kikelt a habok közül? És még maga Páfosz is egy mitológiai történet szereplőjéről kapta a nevét.

Petra tou Romiou Galéria: Páfosz - Európa Kulturális Fővárosa 2017Fotó: De Agostini Picture Library / Getty Images Hungary

A saját alkotásába beleszerető szobrász, Pügmalión volt ugyanis a legenda szerint Páfosz apja, anyja pedig maga az életre keltett szobor, Galatea. Az EKF nyitóünnepség látványos táncelőadása is ezt a történetet elevenítette fel. Az év során több művészeti ág nyúl még vissza a mitológia témaköréhez, és benne Pügmalión legendájához, vagy Páfosz megalapításához.

Kiemelt programok:

  • „Pafos: Myth, History, Landscape" címmel fut képzőművészeti kiállítás az EKF évad alkalmából trafóházból kiállítótérré átalakított En Plo galériában május 19. és július 30. között. A kiállítás kurátora több mint 30 görög és ciprusi művész mitológiai, történelmi vagy természeti témájú, Páfoszhoz kötődő munkáját válogatta össze. A kiállítás felvonultat majd mozaikokat, szobrokat, festményeket és fotókat is. Célja, hogy átfogó képet adjon az EKF programokra érkezőknek arról, hogy milyen forrásokból ihletődnek a helyi művészek.

  • „International Festival of Ancient Greek Drama" címmel az ókori görög dráma fesztiválja már több mint húsz éve, minden nyáron esemény Cipruson. Az előadások egyik fő színpada a páfoszi Odeon, az idei évadban különösen kiemelt szerepet kap. Az előadásokat még nem hirdették meg, de a fesztivál maga 2017. július 9-30. között zajlik majd.

  • Augusztus 4-5. között az Afrodité szülőhelyeként emlegetett festői szikláknál, Petra tou Romiou-nál tartanak zenei fesztivált. Itt több egyéb műsor között „The Mediterranean meets the Balkan" címmel balkáni és mediterrán zenei hagyományokat dolgoznak össze egy előadássá a fellépők.
    Az időszámításunk előtti századokból épen maradt, híres páfoszi mozaikok Galéria: Páfosz - Európa Kulturális Fővárosa 2017Fotó: Marc Deville / Getty Images Hungary

Világutazók

A részben az ízekre és ételekre, részben a közös gyökerek keresésére kihegyezett tematika messzi tájak vendégeivel, például Japán művészekkel éppúgy foglalkozik, mint a Cipruson élő és oda látogató különböző népek egymásra gyakorolt hatásával.

Kiemelt programok:

  • „Eternal Voyages" címmel készül az EKF egyik legfontosabbnak tartott előadása, amit lúlius 1-jén, a páfoszi vár előtti téren rendeznek meg. Annyit lehet tudni egyelőre róla, hogy a látványra helyezi majd a hangsúlyt, és a Ciprusra érkező utazók történetét dolgozza majd fel. Helyet kapnak benne hódítók, zarándokok, menekültek és persze a látogatók is, az ókortól egészen a napjainkig. Az előadást olyan fényshow-val egészítik ki a tervek szerint, amitől az egész városból látható lesz majd az esemény.

  • „International Countryside Animafest" címmel, japán vendégekkel nemzetközi animációs filmfesztivált rendeznek július 19-22. között.

  • „Bridging Tastes – Exchanging Recipes" címmel szakácskönyvet készítenek egy ciprusi idegenforgalmi iskolában tanuló helyi és külföldi diákok.

  • Május 1-jén a páfoszi várnál a Berlini Filharmonikusok lépnek fel. A színpadot a vár elé, a nézőteret pedig a kikötő vizére építik majd fel.
    Páfosz Galéria: Páfosz - Európa Kulturális Fővárosa 2017Fotó: Dea / G. Nimatallah / Getty Images Hungary

     

A jövő színpadai

A páfoszi EKF harmadik programsorozatának témája a közös jövő lesz. Azok az események, amelyek ebben a tematikában kapnak helyet, a páfosziak – és az európaiak – előtt álló kihívásokra reagálnak: a gyors technológiai fejlődésre, a városok multikulturális karakterére, a sok helyről érkező menekültek elhelyezésére, illetve a ciprusi görögök, törökök és az egyéb ott élő népek együttélésére. A tematika programjainak egyik célja pont az, hogy elhalványítsa az ellentéteket és a múlt sérelmeit közöttük, közben pedig a közös értékeket és élményeket helyezze az előtérbe.

Kiemelt programok:

  • „The Red Hour" címmel közös táncelőadást állít színpadra augusztus 9-én és 10-én a két idei európai kulturális főváros, Aarhus és Páfosz.

  • „The Big Mosaic" címmel látható május 5-30. között a modern kiállítás, ahol egy tökéletesen páfoszinak számító hagyományt, a mozaikokat használják történetmesélésre. (Az ókori páfoszi mozaikok szerepelnek az UNESCO világörökségi listáján is.)

  • „Open Scene Mouttalos" címet adtak a projektnek, ami Páfosz egyik legszomorúbb sorsú negyedét újítja meg. Itt éltek azok a ciprusi törökök, akiknek 1974-ben el kellett hagyni otthonaikat, és ide telepítették át azokat a ciprusi görögöket, akik a jelenleg észak-ciprusi területeken éltek '74 előtt. Ezért a Mouttalos-negyednek különös szimbolikája van mindkét fél számára. A felújítási munkák után itt – és az EKF-évad alatt a város több más pontján is – olyan eseményeket rendeznek, ahol török és görög ciprusiak ülnek össze, hogy közösen hagyományos ciprusi kézimunkákat készítsenek.

Újabb cikkünk ebben a témában:

Szamártejes falusi romantika a szerelem szigetén
Falusi romantika, hangulatos valódi tavernák, apró falusi templomok, hagyományőrzés szamártejjel – ezek várják, ha a resortokat hátrahagyva utazza be Ciprust.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek