Hamarosan már jegyet is lehet foglalni az új Titanic első útjára

A 270 méter és 53 méter magas Titanic II ugyanis 2018-ban indulhat első útjára, amelynek három különböző osztályú kabinjaiban alhatnak az utasok. A szalonok, a főlépcső, a bútorok mind az eredeti fotók alapján készültek.

Hamarosan ismét lehet utazni a Titanicon, pontosabban annak hű másán, főleg azoknak, akik meg is tudják fizetni ezt a nosztalgiát – írja a Turizmus.com a svéd Vagabond.se online turisztikai magazin híre alapján.

 

Fotó: Blue Star Line

104 éve süllyedt el a Titanic, amelynek legendája az elmúlt évszázad alatt semmit nem kopott meg, és ebben jelentős szerepet játszott James Cameron Oscar-díjesőt nyert filmje is. Több mint 1500 ember vesztette életét az elsüllyeszthetetlennek hitt hajón, amely akkor a világ legnagyobb óceánjárója volt. Ám a tragédia máig nem vette el az emberek kedvét attól, hogy átéljék azt az élményt, hogy a hajómonstrum másának fedélzetére lépjenek.

A hajó technikailag nem egy az egyben ugyanolyan, hiszen figyelembe veszi a mai hajózási szabályokat, nem cipel széntonnákat, alkalmazza a legkorszerűbb műszereket, és a mai biztonsági előírásoknak is meg kell felelnie. A beruházás mögött az ausztrál milliárdos, Clive Palmer áll, aki bízik benne, hogy a legendás Blue Star Line legfénylőbb csillaga hamarosan ismét átszelheti az óceánt. Az érdeklődés kifejezetten élénk, és elsősorban a Titanic mániában szenvedőké, melyek száma világszerte sok tízezerre rúg.

 

Fotó: Blue Star Line

A projekt átadása viszont jócskán késik, hiszen eredetileg a 100 éves évfordulóra tervezték, de talán 2018-ban megvalósul a nagy álom. A Titanic II adatai közel megegyeznek az eredeti hajóéval, a hossza 270 méter és 53 méter magas, és három különböző osztályú kabinban alhatnak az utasok. A szalonok, a főlépcső és a bútorok mind az eredeti fotók alapján készültek.

További híreket a Turizmus.com oldalon talál. A turisztikai szakma legfrissebb híreiért pedig iratkozzon fel a Turizmus Panoráma Bulletinre!
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek