Az ősz tarka eleganciája: gyönyörű kastélykertek a világból

Világító japán vízesés, német mesekastélyok és Nagy-Britannia ódon erődítményei a legszínpompásabb évszakban - ősszel.


Rajong az őszért? Mi is! Össze is gyűjtöttünk néhány gyönyörű helyet, hogy együtt csodálhassuk, amit a természet és az ember együttműködése alkot ezekben a hónapokban. Ha viszont inkább elkeseríti ez az évszak, és arra emlékezteti, hogy nemsokára tél lesz, akkor is tartson velünk. Megmutatjuk, mi az, amit igazán lehet szeretni ebben az évszakban, és még csak ki se kell mozdulnia érte a hidegbe.

Vannak kertek, amik tavasszal és nyáron a legszebbek, és vannak olyanok, amik ősszel érik el a csúcspontot: a színes tájak látványa önmagában is képes jókedvre deríteni az embert. Segítségül hívtunk kilenc kastélyt és annak kertjét, hogy a színpompás levelek képzeletbeli vörös szőnyegén vonulhassunk a tél felé.

Himedzsi-kastély, Koko-en kert, Himedzsi, Japán

Már tavaszi kastélykert válogatásunkban is szerepelt, de hát mit lehet tenni, ha egyszer a cseresznyefák ősszel is szépek, a kastély kertje meg egyenesen mesébe illő. Japán legszebb kastélya, mely Oszaka városától kb. száz kilométerre nyugatra található, sok mindent vészelt át épségben. Négyszáz éve áll sértetlenül, még a második világháborút is megúszta egyben, pedig körülötte Himedzsi település szinte teljes egészében megsemmisült. A kastély 1993 óta a világörökség része, a Koko-en kertet pedig 1992-ben hozták létre, Himedzsi tartomány alapításának századik évfordulójára.

Ez az elképesztő őszies látvány csak november táján látható, a Himedzsi kastély kertjében, a Koko-en-ben.
Galéria: színes őszi kastélykertek
Fotó: cotaro70s / Flickr.com

Oszaka-kastély, Oszaka, Japán

És ha már úgyis ott járunk a környéken: az Oszakai várkastély a város Csúo-ku negyedében található, és kicsit harciasabb kinézetű, mint Himedzsi-béli kollégája. Nem is csoda, merthogy az erődítményt védelmi feladatok ellátására kezdte meg építtetni az 1500-as évek végén az akkori tartományi vezető, Tojotomi Hidejosi. A kastélyt története során számtalanszor átépítették, 1665-ben a főépület szinte teljesen leégett egy villámácsapás következtében, 1843-ban építtette újjá a sógun, közösségi adományokból.

Oszaka-kastély, Japán. Lombok a távol-keleten
Galéria: színes őszi kastélykertek
Fotó: Keith Eward Leyson / Flickr.com

A kastély a második világháborúban súlyosan megsérült, a helyreállítás 1995-ig váratott magára. A 60 000 négyzetméter alapterületű épületegyüttes 13 épületet foglal magában, többek között a Tojokuni szentélyt is. Napjainkban kedvelt fesztiválhelyszín, a mintegy 600 cseresznyefa a kastély parkjában minden szezonban gyönyörű. Annak ellenére, hogy a város központjában van, csendes, a helyiek előszeretettel járnak ide kikapcsolódni. Hát ilyen környezetben lehet is.

Peterhof, Szentpétervár, Oroszország

Ebben a parkban nyáron sincs meleg szinte soha, ősszel meg már kimondottan kellemetlen a hideg balti-tengeri szél, nincsenek is sokan ilyenkor errefelé. Kár, mert az I. Péter cár által építtetett Nyári rezidencia és a hozzátartozó park ilyenkor is gyönyörű. A Versailles-i kastély mintájára épített park pompájában amúgy sem marad el francia társától, viszont ősszel sokkal szebb, mint a XIV. Lajos palotájának kertje.

A hatalmas nyírfák koronája aranyszínűvé változik, az örökzöldek pedig – nevükhöz híven– elszórva virítanak, zöldellnek a narancssárga erdőben. A park mókusai ilyenkor nem annyira félősek, mint nyáron, amikor rengeteg turista jön ide: vidáman cikáznak a parkban, gyűjtik a télirevalót. Röviden: ősszel ez a park egy megelevenedett orosz népmese.

A szél már kellemezlenül metsző ősszel, Pétervárnál. Nem is sokan járnak parkot nézegetni, pedig milyen szépek ilyenkor is.
Galéria: színes őszi kastélykertek
Fotó: Christine McIntosh / Flickr.com

Sanssouci, Potsdam, Németország

I. Frigyes porosz uralkodó palotája szintén visszatérőnk a tavaszi válogatásból, nagy kedvencünk ez a park. Frigyesnek is az lehetett, hiszen már a kastély elnevezése is erre utal: a Sans souci franciául annyit tesz: gondtalanul.

Az őszi parkban már sárgulnak a szőlőlugasok, és vörösödnek a borostyánlevelek, de a csobogók még vidáman és szakadatlanul ontják magukból a vizet. Kis kedvencünk, a Kínai teaház zöldes alapszínű, aranyszínű teázó alakokkal díszített épületének például kimondottan jól áll a sárgás háttér, és az egész parknak úgy ahogy van, jól áll az ősz.

Kora őszi kép Potsdamból
Galéria: színes őszi kastélykertek
Fotó: cadillacdeville2000 / Flickr.com

Neuschwanstein-kastély, Schwangau, Németország

Ez az épület, ami egyetlen tisztességes kastély-válogatásból sem maradhat ki. A már-már nevetségesen gyönyörű kastély olyan, mintha egy rajzfilmből zuhant volna ki. Nem véletlenül vált II. Lajos bajor király elsősorban az általa építtetett kastélyok miatt híressé. Amúgy az sem véletlen, hogy ennyire mese-, vagy álomszerű: Lajos ezt a kastélyt a saját gyerekkori álmának beteljesítéseként építtette. Fantáziadús gyerek lehetett, az utókor meg örülhet, hogy voltak eszközei ezeknek az álmoknak a beteljesítéséhez.

A Neuschwanstein nélkül nem létezhet kastélyos válogatás. Természetesen ősszel is ő a legmesésebb.
Galéria: színes őszi kastélykertek
Fotó: Eric Bauer / Flickr.com

Ludwigsburg-kastély, Ludwigsburg, Németország

Hát hiába, a németek kastély-nagymesterek, akár mondhatnánk azt is, hogy gyönyörű őszi kastélykert nagyhatalomról beszélünk. Németország legnagyobb barokk kastélyában több, mint négyszáz helység található, parkját pedig a második világháború után az eredeti, 1700-as évek eleji állapotra állították vissza. Mindamellett, hogy csodaszép a kert, említést érdemel az is, hogy a kastélyban működik egy színház, ami eredeti, 18. századbeli díszletekkel és gépesítéssel játszik a mai napig. A kastélyt amúgy szintén egy Lajos építette, innen a neve is: Ludwig Eberhard, würtemburgi herceg megbízásából húzták fel az épületet.

Ludwigsburg. Nagyon erős a német mezőny a gyönyörű őszi kertekkel.
Galéria: színes őszi kastélykertek
Fotó: Wake4jake / Flickr.com

Peles-kastély, Sinaia, Románia

Ez a kastély a romániai Sinaia településen található, I. Károly román király megbízásából épült, német és osztrák építészek által, az 1800-as évek végén. Érdekesség a kastéllyal kapcsolatban, hogy a legenda szerint úgy úszta meg a Ceaușescu diktatúra rombolását, hogy muzeológusok meggyőzték róla a vezért, hogy a kastélyban egy különleges és veszélyes gomba pusztít, melynek spórái nagyon ártalmasak az emberre. Így úszta meg az épület, hogy a Román kommunista rezsim protokollközponttá alakítsa. Ez részben igaz is volt, de nyilván nem volt annyira vészes a helyzet, mint ahogy a derék román muzeológusok állították annak érdekében, hogy megmentsék a Romániában és Európában is unikális, neoreneszánsz stílusú kastélyt, és gyönyörű környezetét.

Peles-kastély, Románia. Még nem sárgul minden, de már majdnem
Galéria: színes őszi kastélykertek
Fotó: Jaysmark / Flickr.com

Kilkenny várkastély, Kilkenny, Írország

Nem véletlenül ez az egyik legnépszerűbb ír kastély, hiszen lenyűgöző tárlata, gyönyörű kertje és Kilkenny városnak isteni söre van. Az épületet 1190-ben építették az idetelepülő normannok, de az elmúlt századokban többször is átépítették. Érdekesség a kastéllyal kapcsolatban, hogy Írországban ebben az épületben volt először vízöblítéses, azaz angol vécé.

Írország festői kastélya, a Kilkenny
Galéria: színes őszi kastélykertek
Fotó: IrishFireside / Flickr.com

Margam Park, Margam, Wales

Port Talbot városától nem messze, három kilométerre található a Margam Park, Dél-Walesben. A parkban három jelentős épület található, más-más időszakokból: az 1100-as évek közepe táján épült Margam apátság épülete, a Tudor-korszakban épült neogótikus Margam Kastély, és egy, a 18. században épült Orangery, amolyan télikert, vagy üvegházféle épület.

Wales, Margam park
Galéria: színes őszi kastélykertek
Fotó: Gareth Lovering / Flickr.com

A parknak egyébként elég széles a programkínálata, lehet menni például misztikus kirándulásra, természetesen meg lehet nézni a kastély és a télikert belsejét, de akár üzleti tárgyalásokat is lehet ide szervezni.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek