Visszakerül eredeti helyére a lerombolt WTC emblematikus szobra
Visszakerül eredeti helyére a 2001. szeptember 11-i terrortámadásban lerombolt Világkereskedelmi Központ (WTC) emblematikus szobra, A szféra, Fritz Koenig német művész 1971-ben felavatott monumentális köztéri alkotása – írja az MTI.
A felhőkarcolók előtti téren álló, nyolc méter átmérőjű gömb csak kis mértékben rongálódott meg, amikor a WTC ikertornyai összeomlottak. A katasztrófa után a szobrot elvitték, többször is új helyet kerestek neki, végül Manhattan szigetének déli csücskén, a Battery parkban állították fel.
A New York és New Jersey közti közlekedésért felelős hatóság, a Port Authority most bejelentette, hogy az emblematikus műalkotás még ebben az évben visszakerül korábbi helyére, az épülőfélben lévő új Világkereskedelmi Központ mellé, a 7 és fél méterrel az utcaszint fölött emelt Liberty parkba, amelyet június végén adtak át.
A szféra az 1960-as évek végén készült. 1971-ben avatták fel, még mielőtt (1973-ban) elkészültek volna a WTC ikertornyai. Alkotójuk, a würzburgi születésű Fritz Koenig nagyon örül, hogy a mű visszakerül korábbi helyére.
"Már 92 éves, de még mindig nagyon érdekli 'gyermekének' sorsa. Jelenlegi helye a Battery parkban nem tetszik neki. A lehetőség, hogy ez megváltozik, nagyon felizgatta" – közölte a The New York Timesszal a landshuti Fritz és Maria Koenig Alapítvány szóvivője.