Végveszélyben Moszkva avantgárd épületei

Végveszélyben Moszkva avantgárd épületei

A helyi lakosok és aktivisták tiltakozó megmozdulásai ellenére sorra bontják le Moszkvában a konstruktivizmus jegyében született épületeket, amelyek nagy része ma már olyan rossz állapotban van, hogy a kivitelezők inkább lebontják, mintsem helyreállítják őket - írja az MTI.

Egy példa a sok közül: a Narkomfin lakóház az 1930-as évekbenFotó: Robert Byron - The Charnelhouse.org / Wikipedia

 A minimalizmust és a tér innovatív felhasználását ötvöző konstruktivizmus az 1920-as években virágzott a Szovjetunióban. Az építészek geometriai alakzatokat életre keltve alakítottak ki közösségi étkezőket és tetőtéri napozóteraszokat.

Az irányzat jegyében született épületek jelentős része azonban ma már olyan rossz állapotban van, hogy a kivitelezők jobb szeretik teljesen átépíteni vagy lebontani őket. A helyi lakók és aktivisták egyre elszántabban küzdenek ezeknek az épületeknek a megóvásáért. Az építeszettörténeti remekművek egy része ugyanis semmilyen jogi védelmet nem élvez.

Ezek közé tartozott az az 1920-as években épült egykori telefonközpont is, amely előtt nemrég több százan gyűltek össze, hogy megakadályozzák a lebontását. Napokkal később azonban a tüntetők szeme láttára kezdték meg az épület megsemmisítését. Moszkva kulturális örökségekkel foglalkozó hivatala ugyanis úgy ítélte meg, hogy a Vaszilij Martinovics tervezte épületet nem éri meg megmenteni, mivel nem funkcionális és nem illik a terület arculatához.

A helyiek a közösségi médiában szerveztek tüntetést és több vezető építész közreműködésével intéztek nyílt levelet a polgármesterhez. Hivatalos válasz azóta sem érkezett. A telefonközpont helyére egy hétemeletes neoszecessziós lakóépületet terveznek.

Az 1930-ban elkészült Narkomfin lakóépület falain is régóta kiírásokkal figyelmeztetik az autósokat, hogy az omladozó homlokzat miatt jobban teszik, ha nem közvetlenül az épület mellett parkolnak le. "Ez az épületet még egyszer sem esett át teljes renováláson, pedig szüksége lenne rá, annál is inkább, mivel műemlékről van szó" - jegyezte meg Darja Szorokina művészettörténész.

Az omladozó Narkomfin lakóház 2007-benFotó: NVO / Wikipedia

 Az aktivisták szerint az illetékes moszkvai hivatalok jobban szeretik a különböző korszakokból való, gazdagon díszített épületeket és nem fordítanak kellő figyelmet a "túlságosan szovjetnek" vagy "egyszerűnek" ítélt konstruktivista remekművekre. Márpedig a konstruktivizmus egyike a kevés Oroszországban született stílusirányzatnak és egyedülálló hozzájárulást jelenet a világ építészetéhez - érvelnek a műemlékvédők.

Az aktivisták erőfeszítéseit olykor azért siker koronázza. Nekik hála az orosz kormány elállt a moszkvai Suhov rádiótorony lebontásától, miután erre irányuló tervei hatalmas nemzetközi felháborodást váltottak ki.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek