Sofőrök nélküli világot álmodott Dubaj

Dubajban azt szeretnék, ha 2030-ra minden negyedik közúti utazás már sofőr nélküli járművekkel történne.

Az Egyesült Arab Emírségek alelnöke és miniszterelnöke, Mohamed bin Rasíd Ál-Maktúm által bejelentett közlekedésfejlesztési stratégia szerint mind a magánautók, mind a tömegközlekedési járművek esetében el akarják érni a 25 százalékos sofőrnélküliségi arányt. A miniszterelnök szerint ezzel sok pénzt lehetne megtakarítani és csökkenteni lehetne a balesetek számát. Az önjáró autók, köztük taxik elterjedése miatt ugyanakkor tömegesen veszítenék el állásukat a városállamban dolgozó külföldi, főleg dél-ázsiai taxisofőrök - írja az MTI.

Ál-Maktúm nem közölte, hogy mennyi pénzt szánnak a vezető nélküli közlekedés széles körű bevezetésére, de azt mondta, hogy azzal évente 22 milliárd dirhamot (1657 milliárd forint) lehetne megtakarítani, mert csökkennének a balesetek és taxi- és buszsofőröket sem kellene fizetni. A kormányfő minden előzmény nélkül jelentette be a tervet hétfőn, csak kevés részletet közölt. Az autóbolond Dubajban jelenleg 1,5 millió személyautó közlekedik, a város vezető nélküli metrója évente 178 millió utast szállít.

A "sofőrtelenítés" a dubaji Közúti és Szállítási Hatóság, valamint a Dubaj Jövője Alapítvány közös projektje. Egyelőre semmit sem tudni arról, miként akarják finanszírozni a programot, csak azt tudni, hogy rövidesen megteremtik az "okosközlekedés" jogszabályi kereteit.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek