Tevékkel dobná fel turizmusát egy horvát város

Tevékkel dobná fel turizmusát egy horvát város

Négy tevét vásárolna Szentgyöngyvár (Durdevac), mert a polgármester szerint az állatok a "Dráva menti sivatag" fő attrakciói lehetnének - írja az MTI a Jutarnji List horvát napilap híre alapján.

A tevéket a város egy dániai tenyésztőtől venné meg, darabját 3000 euróért (890 ezer forint). A Durdevacki peski, vagyis a "horvát Szahara" a magyar határtól nem messze, a településhez közeli mocsaras vidéken terül el a Borik Parkerdő zöldellő fenyveseinek közepén. A természetvédelmi terület számos turistát vonz - mondta a polgármester, aki úgy gondolta, a tevegeléssel még vonzóbbá tehetnék a várost. Amennyiben a park vezetése beleegyezését adja, az önkormányzat azonnal kifizeti a tevéket, az állatok pedig már júniusra megérkezhetnének Horvátországba, a város kiemelkedő kulturális eseményére, az évente megrendezett Picokijada nevű előadásra - közölte a lap.

Az előadáson azt a történelmi eseményt elevenítik fel, amikor Ulama pozsegai szandzsákbég serege 1552-ben elfoglalta Verőce várát, majd Szentgyörgy vára ellen vonult. A több napos ostrom után a védőknek fogytán volt az élelme, ám utolsó csirkéiket az ágyúkba töltötték és a törökre lőtték, akik látva a védők bőségét, elvonultak a vár alól. Attól kezdve a szentgyörgyieket csirkéseknek (picoki) nevezték. A Picokijada előadásában több száz statiszta, lovas, amatőr és hivatásos színész vesz részt.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek