Életveszélyessé nyilvánították a Viktória-tavat

A vízhez kötődő betegségek egyik gócpontjává nyilvánították az afrikai Viktória-tavat, amely szennyezettségével milliók életét veszélyezteti - figyelmeztettek a helyi hatóságok.

Az afrikai kontinens legnagyobb és felülete alapján a világ második legnagyobb édesvizű tavának számító Viktória-tó környékének lakóira a kolera, a tífusz és a vérhas is komoly fenyegetést jelent, mivel a helyiek többsége közvetlenül a tóból iszik. Elias Kwesi, a tanzániai egészségügyi, közösségfejlesztési, genderügyi, idős- és gyermekjogi minisztérium vezető beosztású munkatársa szerint a tó emberi ürülékkel szennyezett, mivel a városok csatornahálózatainak többsége ide fut be, ami jelentősen hátráltatja a vízhez kötődő betegségek elleni harcot.

Kwesi arra szólította fel a helyieket, hogy ne igyanak közvetlenül a tóból, és szokjanak rá a forralt víz fogyasztására. A minisztérium továbbá nagyobb mennyiségű klór használatát javasolta például a Viktória-tó déli partján fekvő Mwanza vízügyi és higiénia hatóságának, és a helyi háztartásokat is víztisztító berendezések beszerzésére buzdította. A város főorvosa szerint az Egészségügyi Világszervezet és más szakértők is emberi fogyasztásra alkalmatlannak ítélték a tó vizét - írja az MTI.

 

Fotó: Thomas Koehler / Getty / Europress

Egy múlt heti ENSZ-jelentés szerint Dél- és Kelet-Afrikában is terjed a kolera, és már több száz ember halálát okozta. A világszervezet humanitárius ügyeket koordináló irodája (OCHA) szerint a tavaly felbukkant betegség Etiópiát, Kenyát, Malawit, Mozambikot, Dél-Szudánt, Tanzániát, Ugandát és Zimbabwét is érinti. A Viktória-tó pedig három kelet-afrikai állam, Tanzánia, Uganda és Kenya területére is kiterjed.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek