Megnyílik a turisták előtt Tokió giga palotája

Megnyitják a nagyközönség előtt az állami vendégek számára fenntartott tokiói Akaszaka-palotát. A tervek szerint az épületkomplexum egy kéthetes próbaidőszak után egész évben látogatható lesz.

A pénteken kezdődött próbaidőszakot a kormányzat szeretné felhasználni arra, hogy a látogatói szám tükrében előkészíthessék a nyugati neobarokk stílusban 1909-re elkészült palota főépületének, parkjának és japán stílusú melléképületének egész évre szóló megnyitását, amelyet áprilisra terveznek, számolt be az MTI.

Eddig csak állami vendégeket fogadtak itt
Galéria: Akaszaka
Fotó: Jtb Photo / Europress / Getty

A palota főépületébe naponta 2-3 ezer érdeklődő léphet be érkezési sorrendben, míg a park esetén nem korlátozzák a látogatók számát. A kisebb melléképület meglátogatásához előzetesen kellett jelentkezni, ide mindössze 1200 ember léphet be a következő két hétben, a regisztráltak kevesebb mint egytizede.

A japán kormány az 1974 óta az állami vendégek fogadására és tárgyalásokra használt, összesen 117 ezer négyzetméteren elterülő palota megnyitásával az ország turizmusát szeretné még jobban fellendíteni. A kastély korábban csak nyaranta volt nyitva, és csak akkor, ha azt a protokoll lehetővé tette.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek