Visszatértek a turisták Tunéziába

Újból megélénkült a turizmus Tunéziában, az idén az első kilenc hónapban több mint négymillió turista érkezett az észak-afrikai országba, és a nyári szezonban június-októberben is kétszámjegyű volt a növekedés.

 Idén egész évben a turisták száma meghaladja az ötmilliót a Tunéziai Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal előrejelzése szerint az után, hogy a tavaly júniusi terrorcselekmények átmenetileg súlyos visszaesést okoztak a forgalomban.

Abdellatif Hmam, a hivatal főigazgatója az MTI-nek elmondta: a számok a nyári szezonban is emelkedést mutatnak, Tunézia biztonságos ország, jó szezont zárhatnak. Június-szeptemberben 1,2 millió algériai, 570 ezer orosz, 300 ezer francia érkezett az országba. A magyar turisták létszáma 25 százalékkal, ötezerre emelkedett az előző négy hónapban, továbbá 12 ezer szlovák, 20 ezer cseh, és 15 ezer lengyel turistát fogadtak.

Hozzátette: Tunéziában az idegenforgalom a GDP 7 százalékát adja közvetlenül, közvetett hatásával a GDP egyötödét teszi ki, és szeretnék a turizmust a növekedés motorjává tenni. Legfontosabb küldőországaik Oroszország, Algéria és az EU országok. Kitért arra is, hogy az ország nemzetközi segítséget kapott a terrorizmus elleni védekezéshez, Franciaországtól, Olaszországtól és az Egyesült Államoktól kaptak anyagi és képzési támogatást.

Hangsúlyozta: az országban a tavaly júniusi terrorcselekmények óta számos biztonsági intézkedést vezettek be, a turisztikailag frekventált útvonalak fokozott ellenőrzése mellett a reptereken már a nemzetközileg elfogadott biztonsági normákat alkalmazzák. A szállodák és az utazási irodák is összehangolják a biztonsági előírásokat, azok betartását ellenőrzi az idegenforgalmi hivatal - mondta. Egyebek között biztonsági kapukat és kamerákat telepítettek a szállodák, üzletek, bevásárlóközpontok, múzeumok bejáratához, a csomagokat átvilágítják. Több nemzetközi szállodalánc is biztonsági tanfolyamot tartott az alkalmazottainak, aminek elvégzését igazolniuk kellett.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek