Cannes mindennapi arca - a filmfesztiválon túl

Vörös szőnyeg, esélyiben vonuló világsztárok, csillogás. A filmfesztivál képei alapján könnyen kialakul bennünk az a hamis elképzelés, hogy Cannes csak a luxusról szól. Pedig a korábbi halászfalu a fesztivál után is tartogat érdekességeket. És közel sem csak luxus kategóriában.

A 19. század elején Cannes még egy szegény halászfalu volt, és egy véletlen folytán lett belőle világhírű földközi-tengeri üdülőhely. 1834 telén a francia határt kolerajárvány miatt lezáratta a piemonti király, így egy oda tartó angol lordnak vissza kellett fordulnia. Cannes-ban ráesteledett, kénytelen volt a falu fogadójában megszállni. Annyira megtetszett neki a környék hangulata, hogy építtetett itt egy villát magának.

Először az angol arisztokrácia követte a példáját, majd a 19. század közepétől az orosz előkelőségek is felkapták a várost. A belvárosban és a közeli kis szigeteken még mindig könnyen találunk olyan városrészeket, ahol felfedezhetjük Cannes különböző korszakait.

Bolhapiac #Cannes #fleamarket #marchepuce #frenchriviera #cotedazur #instatravel #travelgram

Travelo.hu (@travelo.hu) által megosztott bejegyzés,

Le Suquet – az óváros

Cannes központjában, a Chevalier-domb (Mont Chevalier) oldalában a régi halászfalu nyomait találjuk. Autóforgalomtól elzárt, hangulatosan kanyargó kis utcák, színes házak és egyre szebb kilátás vár, ahogy sétálunk fel a domboldalon. A domb tetejét az óváros öreg temploma, az Église du Suquet és a 11. századi őrtorony, a Tour du Mont Chevalier foglalja el. A torony látogatható, a kilátójából az öbölre és óváros domb alatti részére nyílik remek kilátás. A Le Suquet városrész a Rue d'Antibes bevásárlóutcáig tart, ahol ma már luxusmárkák és fast fashion cégek boltjai váltják egymást.

Travelo tipp
Ha valami igazán helyi ajándékkal lepné meg szeretteit vagy saját magát, a Cannes-tól húsz kilométerre fekvő Grasse-ból származó Fragonard Rue d'Antibes-on található üzletében provence-i kozmetikumokból, illatszerekből és apró dekortárgyakból is nagy választékot talál.

Vieux Port – a régi kikötő

A Port Cannes I néven is futó kikötő a Le Suquet alatt helyezkedik el, és még ma is használják. Lenézve ide a dombról, vagy a közelében sétálva könnyen elképzelhetjük, hogy mekkora volt a 19. század közepén a város. Ekkor épült a kikötő, ekkor érte el a Párizs – Lyon – Földközi-tenger vasútvonal is a várost, így minden adott volt, hogy tovább növekedjen Cannes és a Francia Riviéra népszerűsége. Ha a legnagyobb jachtokra kíváncsi, azokat ne a Vieux Portban keresse, hanem az öböl másik végén található kikötőkben, ahol a parti sétány, a La Croisette ér véget.

Boulevard de la Croisette – Cannes tengerparti sétánya

A Francia Riviéra legelegánsabb sétánya. A történetek szerint évtizedekkel ezelőtt még könnyen bele lehetett itt botlani nyaraló francia filmsztárokba, ma már a turisták főutcája. A filmfesztiválnak is otthont adó Palais des Festivals-tól indul, egyik oldalon a tengerpartot és hangulatos kávézókat, éttermeket találunk, a másik oldalon gyönyörű épületek, századfordulós paloták kísérik a sétányt. Szerintünk a szecessziós Carlton hotel épülete a legszebb.

Közvetlen járattal a Riviérára
A Wizz Air heti két járatot üzemeltet Nizzába: hétfői és pénteki napokon, irányonként – adókat és a nem opcionális költségeket beleértve – 10 990 forintos ártól kínálnak jegyeket a Francia Riviérára.

A sétány a nevét egy keresztről kapta, amely az út végén állt, és amit a tengerészek védőjeként tartottak számon. Ezt később elbontották és kaszinó épült a helyére. Emlékeként 2010-ben avattak fel egy keresztet a Pointe de la Croisette-ben.

Pont, ahogy elképzeltük! ☀️ #plageroyal #beach #cannes #cotedazur #frenchriviera #france #instatravel #travelgram

Travelo.hu (@travelo.hu) által megosztott bejegyzés,

Ile Sainte-Marguerite – a Vasálarcos egykori börtöne

A Lérins-szigetek közül a nagyobb és a Cannes-hoz közelebb eső sziget arról a várbörtönről híres, ahol a vasálarcos férfit tartották fogva a 17. században. A Fort Royal várbörtöne ma múzeumként működik. A római korból származó hajómaradványokból van egy kiállításuk, de a legtöbben valószínűleg azért keresik fel a múzeumot, hogy megnézhessék a cellát, ahol a vasálarcos férfi raboskodott. A sziget kedvelt kirándulóhely, helyiek is szoktak itt strandolni és piknikezni. Rendszeres kompjárat köti össze Cannes-nal.

Ile Saint-Honorat – a szerzetesek szigete

A kisebb sziget, Saint-Honorat egyházi kézen maradt, ma apátság üzemel itt. Sainte-Marguerite szigetéről sajnos nincs közvetlen hajójárat Saint-Honorat-ra. Aki ide el akar látogatni, annak vissza kell mennie Cannes-ba, és egy másik komppal újra kihajózni erre az apró szigetre. Bár ez egy bosszantó és felesleges kerülő, a sziget hangulata megéri a fáradságot. Viszont itt nem szokás piknikezni, és strandolni sem lehet, így csak azoknak ajánljuk, akik szeretnének egy-két órát egy csendes helyen eltölteni.

A sziget kolostora már az 5. század óta üzemel, a legendák szerint itt tanult az a szerzetes is, aki később Szent Patrik néven az írek védőszentje lett. A szerzetesek ma szőlőt gondoznak és borászatot üzemeltetnek. Időnként zarándokoknak megengedik, hogy pár napra csatlakozzanak hozzájuk. Erről persze előre kell egyeztetni velük, és motivációs levelet is kérnek.

Travelo tipp
Ha meggyőztük, hogy a filmfesztivál időszakán kívül a legjobb Cannes-ba utazni, de szeretne egy vörös szőnyeges fotót, a fesztiválpalota aljában található turisztikai hivatalban mindig talál egy filmfesztiválos sajtófalat elé terített vörös szőnyeggel! Persze itt kaphat további tippeket a városnézéshez is, sőt fesztiválos ajándéktárgyakat is árulnak.

A Travelo az Atout France - Francia Idegenforgalmi Hivatal és a Wizz Air vendégeként járt Cannes-ban. Angol nyelven további információkat a Riviéra oldalán talál a régióról.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek