Hosszú hétvége Dubajban? Miért ne!?

Napsütés, tenger, világkonyha, lélegzetelállító legek és közvetlen repülőjáratok - Dubaj tökéletes úti cél azoknak, akik már nem bírják kivárni, hogy itthon nyár legyen, és akár már a közelgő hosszú hétvégén belekóstolnának a nyárba. Nekünk három napunk volt, hogy kipróbáljuk, mi fér bele a kötelező látnivalók közül azoknak, akik először utaznak a legek fővárosába.

Dubajt a téli szezonban is a legelérhetőbb árú egzotikus célpontok között ajánlották az általunk megkérdezett szakemberek. Emellett kifejezetten családbarát úti célnak számít, ahol ki sem kell tenni a lábunkat a városból a tengerpart miatt, és amikor már eluntuk a strandolást, akkor is kínál programokat és látnivalókat a város. Így aztán ezek fényében egyáltalán nem meglepő, hogy a magyar utazók bizony gyakran kerestek Dubajra 2015-ben.

Palm Island Galéria: Dubaj 2016Fotó: Yasir Nisar / Europress / Getty

Ha esetleg most ön is a hosszú hétvégére keres úti célt, és nagyon vágyik már napfényre, Dubaj az egyik legegyszerűbb választás. Alig több mint öt óra a repülőút, megérkezés után pedig egy teljesen új világ várja. A Travelo kipróbálta, hogy mi fér bele három napba, és mit érdemes feltétlenül megnéznünk, ha valaki abba a városba készül, ahol a világrekordok száma szinte naponta nő. Itt található a világ legmagasabb épülete, a legnagyobb bevásárlóközpontja, rögtön mellettük pedig a világ legnagyobb szökőkútja, aminek a zenére komponált játékát ugyanaz a csapat készítette, amely a Las Vegas-i Bellagio ikonikus szökőkútjáét is.

Burdzs Kalifa

Hat éve adták át a világ legmagasabb épületét – egyes vélemények szerint az emberiség egyik legnagyobb teljesítményét, mások szerint a pazarlás emlékművét. Ennyi idő alatt sok legenda és érdekesség gyűlt a nevezetes építmény köré, például, hogy a szennyvizet Dubaj elégtelen csatornahálózata miatt kamionokkal hordják el a toronytól, majd a tengerbe ürítik. Ennek a történetnek volt ugyan alapja, de a teljes valóságot elolvashatja itt, és további legendákat is talál a cikkben a világ legmagasabb épületével kapcsolatban.

Travelo tipp

Ha imádja a felhőkarcolókat, itt további nyolc kihagyhatatlan úti célt talál!

A látogatók több jegy közül választhatnak, mert más a belépés ára a csúcsidőszakban és más azon kívül is. De azoknak, akik nem érik be a 124. emelettel, még borsosabb árat kell fizetniük. Az utóbbi, „Sky" kategóriás jeggyel először a 148. emeletre vitt fel minket egy lift, az utazás közben a felvonó falaira vetítették, hogy épp melyik híres épülettel vagyunk egy magasságban, vagy melyik korábbi rekordert hagytuk el.

Burdzs Khalifa Galéria: Dubaj 2016Fotó: Gareth Cattermole / Europress / Getty

A 148. emeleten maximum harminc percet tölthetünk, de ennél nagyobb izgalmak várnak ránk a nyitott tetejű teraszon, ami a következő állomásunk lehet egy ilyen jeggyel. Ehhez már egy másik lifttel megyünk le a 125. emeletre, ahol addig maradhatunk, ameddig szeretnénk, vagy amíg a szelfisorozatokat készítő többi turistától oda nem férünk végre a terasz üvegfalához. Az aktuális belépőjegyek ára a Burdzs Kalifa hivatalos weboldalán található.

Érdekességek Dubajból

Ilyen a város egy zuhanó sas szemszögéből

• Egy tavalyi, a világ összes látványosságát vizsgáló angol elemzés szerint a harmadik legtöbb szelfit a Burdzs Kalifánál készítették.

• A Dubai International Airport a világ egyik legforgalmasabb repülőtere. És még nagyobb babérokra törnek.

• Márciusban elindítja új, Dubaj-Auckland non-stop járatát az Emirates, ami távolság tekintetében a világ egyik leghosszabb légi járata lesz.

• Dubajban épül a világ leghosszabb fedett sípályája.

Burdzs al-Arab

A világ egyetlen hétcsillagosnak kikiáltott szállodáját 1999-ben adták át, mára a város szimbóluma lett vitorla alakú épületével. A világ legdrágább szállodájának tartják, legolcsóbb szobájában is ezer dollár feletti áron szállhatnánk meg. A torony egy mesterséges szigetre épült, és az egyetlen utat, ami a parttal összeköti, csak vendégek használhatják. Így bár turistaként nem mehetünk be, a Google Street View-val már körbenézhetünk a luxushotelben.

A Burdzs al-Arab idén tovább terjeszkedik a víz irányába. 2016 második negyedévében adják át a Finnországban készült, vízen lebegő napozóteraszt, amelyre 400 napozóágyat és 32 luxuskabint terveztek. De helyet kap még rajta két medence is, amelyek összesen 600 négyzetméternyi területet foglalnak el.

A régi Dubaj

Ha a szupermodern legek mögé nézne, és kíváncsi rá, hogy milyen volt a régi Dubaj, négy élményt feltétlenül írjon fel a listájára. Kezdje a Dubai Museumnál, ahol a kiállítási tárgyakon és installációkon keresztül a régi Dubaj életével ismerkedhet meg. A mi kedvencünk például az a terem volt, ahol hirtelen egy karaván sivatagi éjszakájába csöppentünk.

A múzeumtól aztán folytassa útját a Creek Deira oldala felé. Ha tényleg a régi Dubaj élményeit keresi, mindenképp a hagyományos hajójukkal, az abrával keljen át a vízen! Itt találja az óvárost, és benne az arany- és fűszerpiacot. Utóbbiban a fűszereken kívül rengeteg apró szuvenírt találhat a hűtőmágnesektől a csodalámpákig. Ha innen tovább sétál az aranypiac felé, az egyik első bolt kirakatában rögtön a világ legnagyobb aranygyűrűjével találja majd szemben magát. A piacon azonban még az ékszerüzleteknél is több mozgóárust talál majd – igaz, ők nem aranyat, hanem táska- és órareplikákat árulnak.

Jumeriah Beach Galéria: Dubaj 2016Fotó: Warren Little / Europress / Getty

Palm Jumeirah

A mesterséges szigetekből álló Palm több szállodának is otthont ad. Ezek közül a leghíresebb az Atlantis, melynek hatalmas akváriumában több mint hatvanezer tengeri élőlény él. Ez a szám a Dubai Mall akváriumának nagyjából a duplája. És itt akár még búvárkodni is lehet! Az Atlantis hotel egyik legdrágább és legkülönlegesebb szálláslehetősége a víz alatti lakosztály, amelyben a fürdőszoba és a hálószoba egyik oldala az akvárium fala. Így aztán akár a kádban ülve is nézegetheti a tengeri élőlényeket, és reggel is azok látványára ébredhet.

Dubai Mall Galéria: Dubaj 2016Fotó: Bloomberg / Europress / Getty

Ha azonban különleges alkalom megünneplésére, vagy lánykéréshez keres izgalmas helyet, akkor javasoljuk, hogy próbálják ki a hotel mellől induló Helicopter Tour Dubai helikopteres városnézést. Itt egy túrára személyenként 220 dolláros ártól lehet befizetni. Mi a 25 perces kört próbáltuk, ami már elég volt arra, hogy lerepüljünk az óvárosig és vissza, miközben az összes híres épület közelében elrepültünk. Bár a 25 perces csomag fejenként 345 dollártól indul, garantáltan egy életre szóló emlék marad. Mindenesetre mielőtt meglepne ezzel valakit, győződjön meg arról is, hogy a megajándékozott nem fél a helikopteres utazástól!

Hasznos tippek

• A Dubai360 projektnek köszönhetően már virtuális túrán is bejárható a város.

• Dubaji utazáshoz ne csomagoljon mákos bejglit!

• Vigyázzon, mert komoly bírság jár a városban a köpködésért és a teraszon száradó ruhákért is.

A cikk szerzője a Dubaji Turisztikai Hivatal meghívására járt Dubajban.

Újabb cikkünk ebben a témában:

Adóznia kell júniustól, ha Dubajba repül
A mintegy 2800 forint mértékű adót minden Dubajba érkező légi utasnak, még az átszállóknak is meg kell fizetnie június 30-ától.

Már épül a Burdzs Kalifánál is magasabb felhőkarcoló
A világ legnagyobb felhőkarcolójának építését kezdték meg hétfőn Dubajban, a városállam vízi útjáról elnevezett Dubai Creek Harbour-torony alapkövét Mohamed bin Rasíd Ál-Maktúm dubaji uralkodó, az Egyesült Arab Emírségek alelnöke és miniszterelnöke fektette le.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek