Tavaszra vágyik? Utazzon Máltára, ott most pont az van!

Ringatózó tarka halászcsónakok, elképesztő sziklaképződmények, romantikus, girbe-gurba utcák és titokzatos emlékek a lovagrend fénykorából - már csak ezek miatt is érdemes betervezni Máltát akár egy téli hosszú hétvégére. Az idő tavaszias, a strandolás helyett pedig városnézés és természeti szépségek csábítják a turistákat.

November közepén négy napot töltöttünk Málta aprócska szigetén. Napközben 24 fok, kék ég és szikrázó napsütés, este 20 fok és langyos szellő fogadott minket. Nem túl meleg, de nem is hideg. A természet ébredezik, a levegőben virágillat. Klasszikusan az a tavaszi idő, amit mindenki imád, de nálunk elég ritka. Szóval ha májusra vágyik novemberben, induljon útnak most azonnal! És bár a strandoláshoz már eléggé sportosnak kell lenni, rengeteg más dolgot lehet csinálni itt. Mutatjuk ezek közül a legérdekesebbeket.

Valletta, a sziget fővárosa

Nyílegyenes, a tenger felé hullámzó utcák, színes zárt erkélyek, sárga homokkőből épült ódon házak, katedrális, palota, piros telefonfülkék, nyüzsgő kávézóteraszok – ez mind Valletta, a sziget fővárosa, a máltai lovagok legfontosabb erődítménye, Európa 2018-as Kulturális Fővárosa.

Valletta imádni való erkélyei Galéria: Málta novemberbenFotó: mimi / Travelo

 A város egyik legfontosabb látnivalója a Nagymesteri Palota: korábban itt működött a parlament, ma azonban már csak a köztársasági elnök irodái vannak itt – látogatásunkkor az autója épp a palota előtt parkolt, onnan lehet megismerni, hogy rendszámtábla helyett az ország címere van rajta –, mellette egy múzeum található. Utóbbiban most egy érdekes kiállítást lehet megnézni a nagy, 1565-ös török ostromról. Az egyik díszteremben pedig magyar vonatkozást is találunk: az egyik freskón nem más, mint II. András királyunk látható.

A lovagrend másik fontos épülete nem messze innen magasodik: ez a kívülről puritán, belülről elképesztően részletgazdag Szent János társkatedrális. Hogy miért társ? Amikor a sziget fővárosa Valletta lett, a püspök továbbra is Mdinát tartotta székhelyének – így a két város templomai közösen kapták meg a katedrális címet. A szemkápráztató, aranyozott belső tér padlóját végig a lovagrend tagjainak sírjai borítják, olyan barátságos kis feliratokkal, mint hogy „aki rajtam lépdel, nemsokára azon fognak lépdelni". A katedrális egyértelmű fénypontja az egyik oldalsó kápolnában található két nagyméretű Caravaggio-kép.

Valletta, Nagy Kikötő Galéria: Málta novemberbenFotó: mimi / Travelo

 Amit még mindenképp nézzenek meg a városban, az az új máltai parlament, melynek épületét Renzo Piano sztárépítész tervezte. Formája miatt a helyiek azonnal elkeresztelték sajtreszelőnek. A látogatást érdemes a Felső-Barakka kertben zárni, ahol csobogók, mediterrán növényzet és szép kilátás fogad a Nagy Kikötőre. A kertből egy gyors liftezéssel juthatunk le a kikötőbe.

A Nagy Kikötő és a romantikus Birgu

A Nagy Kikötőben keressék meg az apró, színesre festett halászcsónakokat, a dhajsákat. Korábban mindenki ezeket használta vízi taxinak, ma már csak a turisták kedvéért üzemelnek. Akit nem zavar, hogy egy egészen pici, erősen ringatózó csónakban kel át a hatalmas hajójavító dokkokkal szegélyezett kikötőn, miközben a vízen jachtokkal és tengerjáró hajókkal osztozik, mindenképpen fizessen be egy menetre Birguig. (Aki nagyon nem bírja a ringatózást, az természetesen a szárazföldön is megközelítheti a kikötő túloldalán fekvő várost.)

Birgu főtere Galéria: Málta novemberbenFotó: mimi / Travelo

 Valletta is romantikus, de Birgu, vagy más néven Citta Vittoriosa egyenesen mesebeli. Kis girbe-gurba utcái elsősorban helyiek lakásait rejtik, de találni eldugott borozókat, éttermeket és művészek galériáit, boltocskáit is. Érdekes, hogy a helyiek körében nem örvend túlzottan nagy népszerűségnek a környék, az itt lakók nem állnak valami magasan a társadalmi ranglétrán. A turisták viszont imádják régies hangulata, békés utcái miatt.

A legérdekesebb látnivaló az Inkvizítor palotája. Ugyan nem a brutális spanyol inkvizícióra kell gondolni – itt például "csak" fél órát lehetett kínozni az embereket –, de azért ez sem egy túl kedves hely. Mögötte egy mellékutcában található a hóhér háza, amit az ablak fölé vésett bárdról lehet megismerni.

Hogyan juthat el Máltára a téli szezonban?
A Wizz Air télen heti két járatot indít Máltára Budapestről (szerdánként és vasárnaponként), a jegyek 14 990 forinttól indulnak. A menetidő pedig két óra körül van, így nem is kell túl sokat utazni ahhoz, hogy a télből a tavaszban találjuk magunkat.

 Mdina és Rabat: a máltai nemesség lakhelye

Míg a lovagok emelte települések a tengerparton helyezkednek el, addig a régi máltai városok – így Mdina és Rabat – a sziget belsejében találhatók. Ennek oka, hogy a kalózok támadásait a legegyszerűbben úgy lehetett kivédeni, ha a szárazföld közepén, messze a parttól építettek erődöt, így bőven volt idő felkészülni a közelgő vészre. Ezzel szemben Vallettát a Nagy Kikötővel kifejezetten harcászati célból húzták fel ott, ahol.

Mdina Galéria: Málta novemberbenFotó: mimi / Travelo

 Mdina és Rabat tehát messze a tengerparttól, egy domb tetején található, jó rálátással gyakorlatilag az egész szigetre. A két település tulajdonképpen egy: Mdina a városfalon belüli rész, Rabat a külső rész neve. Előbbit a néma városnak is szokták nevezni, itt ugyanis csak a püspöki palotát, a katedrálist, zárdákat és évszázados épületeket találunk, boltot – a turisták kedvéért létesített pár szuvenírüzlet kivételével – és pezsgő életet aligha. De pontosan ez a végtelen nyugalom, a különleges, nemesi paloták, a szép zárt erkélyek, az izgalmas formájú ajtókopogtatók azok, amik miatt érdemes megnézni.

Ezzel szemben Rabat az élő és nyüzsgő város, boltokkal,pastizziért(tradicionális máltai leveles tésztás sütemény, általában ricottával vagy borsópürével töltve) sorban álló helyiekkel. Itt két, római korból származó emléket keressenek fel mindenképp: a vadiúj látogatóközponttal megnyílt Szent Pál katakombákat, és a mdinai Görög Kapu mellett található, csodás padlómozaikjai miatt érdekes római lakóházat.

Gozo: a nyugalom szigete

A gyakori közlekedési dugók, és a rettentően sűrűn lakott városok miatt pár nap után úgy érzi az ember, hogy jó lenne már egy kis nyugi. Na, ekkor kell Cirkewwában kompra pattanni és húsz perc alatt Gozóra utazni. Egyébként a helyiek is pont ezt csinálják, amikor egy kis térre van szükségük.

Ramla Bay, Gozo Galéria: Málta novemberbenFotó: mimi / Travelo

 Gozón ugyanis kb. harmadannyian laknak mint a fő szigeten, a települések kisebbek, zöldebb a táj és békésebb az élet. Az uralkodó viszonyokat jól jellemzi, hogy az idősebbek körében a mai napig él az a szokás, hogy a bejárat kulcsát kívülről benne hagyják az ajtóban – és a kutya sem bántja őket.

A sziget legfontosabb látnivalója maga a természet: a vöröses színű homokos part, a Ramla Bay, vagy éppen a Trónok Harca legelső részében szereplő hatalmas sziklaképződmény, az Azure Window, tehát az Azúr Ablak. A fentiek mellett érdekesek még a Marsalforn mellett található sólepárló medencék, és Ggantija is.

Slackline az Azúr Ablak mellett Galéria: Málta novemberbenFotó: mimi / Travelo

 Utóbbi a legrégebbi, emberi kéz alkotta, földfelszín felett található kőépítmény. Ezer évvel idősebb az egyiptomi piramisoknál, és ezerötszáz évvel korábbi a Stonehenge-nél. A világörökség részét képező megalitikus szentély környékét az elmúlt években kezdték rendezni, egy érdekes látogatóközpont is nyílt itt, hogy jobban érthessük, mit látunk.

A Kék Barlang és környéke

A fő szigeten, tehát Máltán, a déli részen szintén van egy hasonló szentély, de ez valamivel fiatalabb a gozóinál. A Hagar Qim nevű lelet sokkal jobb állapotban van, ez valószínűleg a fölé húzott sátor miatt lehet. Az itteni látogatóközpontban 4D-s mozi és egy rövid kiállítás mesél a leletekről. Az egész hely nagyon izgalmas, az itt talált, titokzatos, cserélhető fejű dundi figurák, a napéjegyenlőségkor gyanúsan pont az oltár felé sütő nap, és az írásos emlékek hiánya miatt mindenki elengedheti a fantáziáját, hogy pontosan kik, és miért emelhették ezeket az óriási épületeket.

Kék Barlang Galéria: Málta novemberbenFotó: mimi / Travelo

 Nem messze innen találjuk Málta másik agyonfotózott sziklaképződményét, a Blue Grottót, azaz a Kék Barlangot. A legszebb látvány a fölötte található kilátóból fogad, de akinek ez nem elég, kis halászcsónakokkal a barlangrendszerbe is beviszik.

Ennyi élménnyel, és ennyi napsütéssel feltöltekezve pedig már nem is fáj annyira az előrejelzett havazás.

Újságírónk a Wizz Air és a Máltai Idegenforgalmi Hivatal meghívására érkezett a szigetre.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek