Százötven méteres nagyságban építenék újra a rodoszi kolosszust

Hatalmas múzeum formájában újraépítenék fiatal görög, spanyol és brit építészek, mérnökök és régészek a legendás rodoszi kolosszust.

A kolosszus az ókorban a görög sziget jelképe volt, a világ hét csodájaként tartják számon. Az új kolosszus a tervek szerint 150 méteres lenne, csaknem ötször nagyobb az eredeti óriásszobor becsült méreténél. A terv megvalósítása mintegy 240 millió euróba (75,5 milliárd forintba) kerülne, egyelőre nincsenek szponzorok - írja az MTI.

Fotó: De Agostini Picture Library / Europress / Getty

Már 2000 áprilisában voltak próbálkozások a szobor újraépítésére a rodoszi kikötő bejáratánál, a projekt azonban a görög kulturális minisztérium ellenállásán megbukott. Az építészek és régészek a terveket akkor egyöntetűen giccsnek titulálták.

A hagyományok szerint a 31 méter magas férfialak Rodosz kikötőjében állt, két lábával a bejárat egy-egy pillérén. Vélhetően időszámításunk előtt 304 és 292 között készült bronzból, majd a 7. században egy földrengés ledöntötte. A bronz alkotórészeket arab kereskedők értékesítették.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek