Megőrülnek az utasok a világ legdrágább hajós lakosztályáért

    360 négyzetméteres luxuslakosztály is lesz az épülő Regent Seven Seas Explorer óceánjárón. A 2016-os utakra már most alig van hely, pedig egyetlen éjszaka 2,7 millió forintba kerül a Regent lakosztály utasainak.

    A világon a legexkluzívabbnak beharangozott Regent lakosztály két hálószobával, egy nappalival és az óceánjárók történetében először egy saját spával is rendelkezik, amiben szauna, gőzfürdő és privát kezelőhelyiség is található. 360 négyzetméter - 50 százalékkal nagyobb, mint egy átlagos ház területe az Egyesült Államokban, írja az USA Today.

    Az Explorer útjaira 2015. januárjában kezdték el értékesíteni a jegyeket, és a jelenleg foglalható 15 út közül egy kivételével az összes elkelt. Az egyetlen, amire még van hely, az egy 16 napos, 2016. november 16-én induló transzatlanti hajóút Róma és Miami között - a Regent lakosztályban 2 főre 50 ezer dollárért (azaz csaknem 14 millió forintért), mondta Jason Montague, az Regent Seven Seas-anyavállalat, a Prestige Cruise Holdings elnöke.

     A 2016 júliusában debütáló, 56 ezer tonnás, 750 utast szállító Seven Seas Explorer állítólag minden idők legfényűzőbb hajója lesz. Természetesen a kivitelezés költségei is rekordot döntenek: az Explorer építése összesen 540 millió dollárba kerül. Akárcsak a testvérhajói, a Regent Seven Seas Voyager és a Seven Seas Mariner esetében, kabinok helyett all-suite lakosztályokat alakítanak ki a fedélzetén.

    A luxus hajóutak iránt továbbra is óriási a kereslet. Korábban már megírtuk, hogy a Seven Seas Cruises 2017. januárjában induló világ körüli útjára már az első nap lefoglalták a szobák 70 százalékát. Az út a legolcsóbb szobával 15 millió forintba kerül, a 100 négyzetméteres Master Suite lakói pedig fejenként 56 millió forintnak megfelelő összeget fizetnek.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!