Különleges ókori szobrot találtak Nagy Sándor szülővárosában

Különleges ókori szobrot találtak Nagy Sándor szülővárosában

Szilénosznak, Dionüszosz nevelőjének és kísérőjének márványszobrát tárták fel Görögországban, az ókori Pellában – írja az MTI.

Pella, a világhódító Nagy Sándor szülővárosa a mai Thesszalonikitől 40 kilométerre északnyugatra található. A települést a Kr. e. 5. században alapította Arkhelaosz király a régi főváros, Aiginai helyett. II. Philipposz és Nagy Sándor (III. Alexandrosz) építette ki Pellát, amely a Kr. e. 4. században Makedónia legjelentősebb városává vált. A legendák szerint itt élt Arisztotelész is mint a fiatal Nagy Sándor nevelője és tanítója, a Kr. e. 406-ban pedig Euripidész hunyt el ugyanebben a városban. A rómaiak Kr. e. 168-ban a püdnai csata után feldúlták a várost, amely innentől a Római Birodalom 3. makedón régiójának központja volt.

Mozaikpadló Pellában Fotó: Dea / A. Garozzo / Europress / GettyForrás: Travelo

 Az antik romvárosban végzett ásatások során korábban már feltárták a hatalmas, 60 ezer négyzetméteres palotakomplexum maradványait, valamint több szentélyt, erődítményt, magánházat és temetkezést is. Az idei ásatási szezonban pedig a Kr.e. 4. században, Kasszandrosz uralkodása alatt kiépült agora feltárása kerül sorra, így bukkantak a „piactér" északi sarkában a márványszoborra is. Az állatbőrökbe öltözött, szakállas alak jellegzetes arcvonásai alapján a szakemberek feltételezik, hogy Szilénoszról van szó, aki Dionüszosz lerészegedett követői, a meneádok, valamint a szatüroszok társaságában követte a bor és a mámor istenét.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek