Fellélegezhetnek a Dél-Koreába utazók, vége a járványnak

Fellélegezhetnek a Dél-Koreába utazók, vége a járványnak

Dél-Koreában kedden véget ért a közel-keleti légzőszervi tünetegyüttes (MERS) járványa, amely harminchat emberéletet követelt – jelentette be kedden Hvang Kjo Ahn miniszterelnök.

Az első megbetegedést május 20-án regisztrálták az országban. A kórt vélhetően egy Szaúd-Arábiában járt férfi hurcolta be. Azóta száznyolcvanhat betegnél mutatták ki a betegséget, ez a szám nem növekedett az elmúlt 23 napban. Az utolsó személyt, akinél gyanították a fertőzést hétfőn engedték ki az egészségügyi zárlat alá helyezett otthonából.

A kormányfő hangsúlyozta, a kormány és az egészségügyi szakértők különböző körülményeket mérlegelve arra megállapításra jutottak, hogy az embereknek már nem kell tartaniuk újabb megbetegedéstől. A politikus egyben bocsánatot kért a lakosságtól azért, mert a hatóságok lassan reagáltak a történtekre és nem tudták idejekorán megfékezni a kór terjedését.

A járvány hivatalos befejeződése várhatóan augusztus végén lesz, amikor az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szabályai szerint lejár a lappangási idő kétszerese.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek