Hosszabb lesz idén a karnevál Rio De Janeiróban

Hosszabb lesz idén a karnevál Rio De Janeiróban

Rio de Janeiro idén meghosszabbítja a karneváli szezont, hogy méltó módon ünnepelhesse meg alapításának 450. évfordulóját - írja az MTI.

Az általában három-négy hétig tartó karneváli szezont idén meghosszabbítjuk a március elsejei hétvégéig - jelentette be Eduardo Paes, Rio de Janeiro polgármestere kedden, ismertetve a világ egyik legnagyobb zenés-táncos fesztiváljának programját.

Rio 450 éves alapításának megünneplése kulturális maratonnal párosul kiállításokkal, koncertekkel, színházi bemutatókkal. A maraton egészen a 2016. évi riói olimpiai játékok augusztusi megnyitójáig fog tartani.

A szambaiskolák felvonulását és versenyét február 13. és 17. között rendezik meg a Sambodrome-ban. Február 28-án este a brazil sanzon legnagyobbjai Caetano Veloso, Gilberto Gil és Jorge Ben Jor adnak nagyszabású koncertet, amelyre legalább 60-70 ezer embert várnak a Quinta da Boa Vista kertjeibe.

A város hivatalos születésnapján, március elsején a Madureira parkban egy másik óriáskoncerten emlékeznek meg az alapítókról olyan neves szambaiskolák részvételével, mint a Portela és az Imperio Serrano.

A korábbi évfordulós ünnepségekhez hasonlóan elkészítik majd a 12 milliós metropolisz gigantikus méretű ünnepi tortáját is. A 450 méter hosszú sütemény megkóstolására minden cariocát (riói lakost) várunk - mondta a polgármester.

A portugál gyarmatosítók 1565. március elsején alapították Rio de Janierót, 63 évvel azután, hogy 1502-ben partra léptek a térségben. Gaspar de Lemos portugál hajós az Atlanti-óceánon a brazil partoknál tért be egy öbölbe, amelyet folyótorkolatnak vélt. A folyót elnevezte Rio de Janeirónak, ami "január folyót" jelent.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek