Drukkoljon itt a Bocuse d'Or magyar csapatának!

Drukkoljon itt a Bocuse d'Or magyar csapatának!

A Bocuse d'Or szakácsverseny második napján, reggel 9:30-kor startolt Molnár Gábor és a magyar csapat Lyonban - jelentette be a Magyar Bocuse d'Or Akadémia.

A drukkerek biztatásától hangos arénában a csapatoknak 5 óra 35 perc áll rendelkezésükre a hús- és halétel elkészítésére. Molnár Gábor több hónapos felkészülés után vágott neki, hogy bizonyítson a huszonnégy induló nemzet séfjei között. Az első napra sorsolt séfek már túl vannak a versenyen, a mai mezőnyben pedig ott van a legutóbbi ezüst- és bronzérmes gasztronómiai nagyhatalom, Dánia és Japán, de a 2011-ben dobogós Svédország és Norvégia is.

A magyar csapat Lyonban Fotó: Magyar Bocuse d’Or AkadémiaForrás: Travelo

 A SIRHA szakkiállítás keretében megrendezett Bocuse d'Or Lyon arénájában Molnár Gábor versenyző és Pohner Ádám commis tegnap este rendezkedhetett be a számukra kijelölt 10-es számú konyhában. Vomberg Frigyes a verseny során edzőként nem léphet be a konyha területére, de a pult előtt tanácsaival segítheti a csapat munkáját. A halételt 14:30-kor, a húsételt pedig 15:05-kor tálalják majd a zsűrinek, amelyben Hamvas Zoltán, a Bocuse d'Or Akadémia elnöke pontoz. „Az első napon volt pár versenyző, aki kimagasló teljesítményt nyújtott és volt, aki inkább látványban vagy ízben tűnt ki. Néhány versenyző szereplésétől többet vártam. A mezőny ma is kifejezetten erős, a skandináv országok mindig az esélyesek között vannak" – mondta el Hamvas Zoltán.

Fotó: Magyar Bocuse d’Or AkadémiaForrás: Travelo

 A csapat feladata rendkívül összetett és komoly koncentrációt igényel, az elbírálásnál szempont az íz, a látvány, de az adott országra jellemző elemek használata és a megfelelő háttérmunka is. A húsétel kötelező alapanyaga az idei döntőn a gyöngytyúk, a halételé pedig a pisztráng. A különleges látvány érdekében a húsétel és a tálalásához szükséges dísztál egyedi koncepciót kapott, a csapat és az APLI Design formatervezői hónapokig dolgoztak kialakításán. A versenymunka kulcsmotívumaként a Gömböcre esett a választás, amely Széll Tamás Rubik-kocka motívuma után újra a magyar kreativitást és alkotó szellemet hirdeti. Ennek körvonalát veszi majd fel a tál központi eleme, a gyöngytyúkból épített forma is, melyet egy „fészekre" helyeznek.

A Gömböc egyik jellegzetessége, hogy egy stabil egyensúlyi ponttal rendelkezik és mindaddig mozgásban van, amíg ezt el nem éri. Ezt a dinamizmust, a hazai gasztronómia fejlődését szeretné megmutatni a fogás kreatív elemein keresztül Molnár Gábor, aki ugyanakkor stabil pontként a magyar konyhára és annak hagyományaira is támaszkodhat. A receptben ezt olyan alapanyagok és tradíciók közvetítik, mint a paprika, a marinált zöldségekkel és „szférikus tejfölgolyóval" elkészített pickled (savanyított) gulyás consommé vagy hozzávalóként a torma és a feketegyökér. A pisztrángból készült halételt éttermi formában, tányérra kell kitálalniuk, ennek köretében a kötelező „titkos" alapanyag, a tegnap délután bejelentett édeskömény is szerepel – a köret minimum fele pedig részben zöldségekből kell, hogy álljon. A filét fűszeres zöldség juliennel és scampival töltve készíti el Molnár Gábor, torma és tintaspagetti-ívvel a tetején.

Az eredményhirdetésig a versenyzőknek a Bocuse d'Or élő webes közvetítésén lehet szurkolni.

Program
9:30-kor kezd a magyar csapat, tizedikként a sorban,
12:30-kor kezdődik a zsűrizés,
14:30-kor tálalja a halételt a magyar csapat,
15:05-kor tálalják a húsételt,
17:30-kor kezdődik az eredményhirdetés.
Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek