Felderítettük Barcelona legjobb bárjait

A legjobb bárok és bisztrók nyomába eredtünk Barcelonában: az alábbi csodás helyeken a számla végösszege rendre 35 euró alatt volt két főre úgy, hogy degeszre ettük magunkat, kávéztunk és boroztunk is rendesen. Túl drága? Olyan helyet is ajánlunk, ahol 5 euróból jóllakhat.

Barcelonában járva – ahová egyébként klasszisokkal jobb télen ellátogatni ahelyett, hogy a nevetségesen túlzsúfolt nyári hónapokban nyomakodnánk itt – nem csak az ünnepi fényeket és Kő Boldizsár magyar játszóterét néztük meg, de igyekeztünk a legjobb bárokat és éttermeket is kipróbálni. Az alábbi öt helyet bármikor gondolkodás nélkül ajánlanánk a legjobb barátainknak. Sőt, igazából már ajánlottuk is, hazatérve azt állították, nem bánták meg, hogy hallgattak ránk.

Elsa y Fred Gastrobar

Otthonos hangulatú bisztró a Ciutadella park és a diadalív közelében a trendi Born negyedben kandallóval, fotelekkel, barátságos személyzettel. Három fogásos ebédmenüt kenyérrel és egy pohár borral/sörrel/üdítővel 14,50 euróért kínálnak, ha a menü mellé gin tonicot innánk, ugyanezt 20 euróért kaphatjuk meg. Az ételeik kreatívak, frissek, szépen tálaltak és nagyon finomak.

Elsa y Fred - olyan, mint otthon
Galéria: Barcelona legjobb helyei
(Fotó: Elsa y Fred Gastrobar / Facebook)

Mi ebédmenüt ettünk itt, előételnek egy könnyű spenótos-sajtos salátát választottunk, főételnek rákburgert ettünk guacamole mártással, desszertnek pedig ananász- és eperszeleteket ropogós kekszmorzsával és kókuszfagylalttal. Mindenről csak szuperlatívuszokban tudunk beszélni, egész barcelonai tartózkodásunk alatt messze itt ettük a legátgondoltabb, legfrissebb és legharmonikusabb ételeket (pedig a többi hely is zseniális volt).

Külön piros pont jár az angol nyelvű étlapért, és az ingyen wifiért. Ez utóbbihoz úgy lehet hozzájutni, ha az ember Facebookon belájkolja az éttermet és már hasít is az internet.

Előétel az Elsa y Fredben
Galéria: Barcelona legjobb helyei
(Fotó: mimi / Travelo)

Mikor a legjobb? Az ebédmenüt kimagaslóan jó ár/érték aránya miatt próbálják ki, esténként pedig a hely hangulata és a mennyei tapasok miatt érdemes ide visszatérni.

Cím: Rec Comtal 11 (El Born)

Nyitva: naponta 08:30 – 01:30

Velodromo

Kétszintes bár és étterem menő art deco enteriőrrel, esetlen, de nagyon kedves személyzettel az Eixample negyedben, pár utcával távolabb a fő turistacsapástól. Az étteremben a klasszikus tapas fogásokat – mint például az enyhén csípős salsa szósszal kínált kiváló patatas bravas – éppúgy megtaláljuk, mint a hagyományos bisztrófogásokat hamburgertől (a Velodromo fedőnevűt ajánljuk sok szeretettel!) a pastrami szendvicsig.

Velodromo
Galéria: Barcelona legjobb helyei
(Fotó: mimi / Travelo)

Mikor a legjobb? Ebédidőben túlságosan zsúfolt, nekünk pár percet sorba kellett állnunk, hogy asztalhoz jussunk, mert valamilyen rejtélyes oknál fogva nap közben le van zárva a felső szint. Estére azonban már megnyitják az emeletet is, ahonnan remekül meg lehet figyelni a buli előtt vacsorára beugró vidám helyieket étkezés közben.

Cím: Carrer de Muntaner, 213 (Eixample)

Nyitva: naponta 06:00 – 03:00

Cor Caliu

Ezt az elegáns hangulatú, sejtésünk szerint inkább a helyiek körében népszerű (látogatásunkkor legalábbis turista rajtunk kívül nem volt itt) tapasbárt úgy fedeztük fel, hogy pont felette laktunk, és egyik este túl lusták voltunk ahhoz, hogy egy távolabbi éttermet keressünk magunknak. És milyen jól jártunk vele! (Egyébként, aki jó helyen olcsó szállást keres egyszerű, de dizájnos berendezéssel és szép tetőterasszal, bátran vegyen ki szobát az itt található Hostal Khronosban.)

Tapasok a Cor Caliuban
Galéria: Barcelona legjobb helyei
(Fotó: mimi / Travelo)

De vissza az étteremhez: a kiszolgálás elegáns, a fiatalabb pincérek beszélnek angolul, az idősebbek nem, de ők is igyekeztek megérteni, mit szeretnénk. A tapasok bőségesek, ketten összesen ötfélével bőven jól laktunk. A grillezett padrón paprikát és a friss sajttal kínált padlizsánszirmokat ne hagyják ki! Az itallapról találomra kiválasztott cava is nagyon rendben volt, erről bővebben keretes írásunkban olvashat.

Mikor a legjobb? Mivel az étterem Gaudí világhírű Pedrerájától két utcányira, a Sagrada Familiától pedig tizenöt perces sétányira található, ideális helyen van ahhoz, hogy városnézés közben itt költsük el ebédünket vagy vacsoránkat. Ráadásul, a mindig zsúfolt Passeig de Gráciától csupán pár lépésnyire, mégis a legnagyobb nyugalomban.

Cím: A Calle de Mallorca és a Roger de Lluria sarkán (Eixample)

Rubí Bar

Hangulatos kis bár a Born negyed egyik eldugott utcájában, lágy piros világítással, és piros műbőr huzatú székekkel. Nekünk nagyon bejött a zene (éljen a hatvanas évek!), és a személyzet is nagyon kedves. Egy pohár mojitót, melyből cseppet sem sajnálják az alkoholt, 3,5 euróért lehet megvenni, de komoly választék van ginekből is (6 eurótól), amiből plusz egy euró ráfizetésével gin tonicot varázsolnak nekünk. Az éhes bulizók kisebb tapasokat rendelhetnek, az olivabogyós, sajtos, kolbászkarikás, paradicsomos kenyeres tapas tál 4 euróba kerül.

Rubi Bar - a kép biztosan nem este kilenckor készült
Galéria: Barcelona legjobb helyei
(Fotó: Rubi Bar / Facebook)

Mikor a legjobb? Mivel a bár a csütörtökönként este hét óra után ingyenes (és zseniális) Picasso múzeumtól csupán pár - igencsak zegzugos - utcányira található, érdemes először a kultúrára, majd a bulira időt szánni. Este kilenc körül még ne számítsanak nagy életre, tizenegytől viszont már annál inkább.

Cím: Carrer Banys Vells, 6 (El Born)

Nyitva: hétköznapokon és vasárnap 19:30 – 02:30, pénteken és szombaton 19:30 – 03:00, konyha 23:30-ig, de igény szerint kicsit tovább is

Kedvenc tételeink
Ha mostanában Barcelonában járnak, és szeretik a száraz borokat és pezsgőket, az alábbi három tételt bátran rendeljék ki, nem fognak csalódni!
Cigonyes (Perelada, 2013): Testes, telt, bogyós gyümölcsös, hordós érlelésű – szuperfinom! Ezt a bort kértük ki érkezésünk estéjén a Gótikus negyed egyik bárjában, és egyből beleszerettünk a helyi borokba. A helyi vendéglátósokba kevésbé, miután a borlapon nem voltak árak, csak ránézésre közölték, hogy egy palack 20 euró lesz, és örüljünk, mert ez a legolcsóbb. (A Schilling nevű bárban tehát 20 euró egy palack, a neten 8 euróért rendelhető.)
Koden (Luis Alegre, 2013): Bogyós gyümölcsök, édes fűszerek, lágyság jellemzik ezt a Rioja régióból származó száraz vörös bort. A fent emlegetett Velodromóban 14 euróért juthatnak hozzá egy palackhoz.
Cava Raimat Chardonnay-Xarello: Véletlenszerűen választottunk egy palack cavát 12 euró értékben a fent javasolt Cor Caliuban. Boldogok lennénk, ha teljesen random kirendelt pezsgők/habzóborok fele ennyire jók tudnának lenni itthon, mint ez a tradicionális eljárással készült cava.

 

Maoz

Vegetáriánus gyorsétterem pár székkel, laza személyzettel és végtelenített reggae dallamokkal. A falafel pitában 4,9 euró, a frissen sült golyókat a kiszolgálók teszik bele a szendvicsünkbe, majd az ember annyiféle zöldséget, szószt és salátát pakol bele amennyit csak bír. (Vigyázzanak, a magát spenótnak álcázó zöld krém extrém durván csíp!)

Mikor a legjobb? Amikor a Gótikus negyed felé visz az utunk, és semmi puccra és flancra nem vágyunk, csak a város egyik legjobb ár/érték arányú falafel-szendvicsére. Akár az éjszaka kellős közepén.

Cím: Carrer de Ferran 13 (Gótico)

Nyitva: naponta 11:00 - 02:30

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek