Berlint soha nem lehet megunni

Berlin régi kedvencünk, ezért azt hihetnék az olvasók, már mindent elmondtunk róla. Csakhogy éppen az a legjobb benne, hogy kifogyhatatlan a lehetőségekből, akár hosszabb időre, akár csak néhány napra érkezünk. Hosszú hétvége-tippek következnek olyanoknak, akik már jól ismerik a várost, és olyanoknak, akik most tervezik az első kirándulást.

 A német főváros sűrű történelme, multikulti légköre, lazasága és minden sarkon szembeötlő kulturális gazdagsága olyan semmihez sem fogható elegyet alkot, amit egyszer mindenkinek látnia kell. Folyamatos múlt, folyamatos jelen – és közben a fal leomlása óta felnőtt egy generáció.

Galéria: Berlint soha nem lehet megunniFotó: Christian Marquardt / Europress / Getty

 A megosztottság emlékeit lassan, de biztosan vonja homályba a feledés, olyan legendás helyek, mint a Tacheles vagy az East Side Gallery darabjai ingatlanügyletek nyomán tűnnek el vagy értelmeződnek újra. A kreatív pezsgés és a szuperélhető hétköznapok – és hétvégék – azonban maradnak, így a turizmusnak akad bőven opciója a következő 25 évre is, ha a Checkpoint Charlie-nál osztogatott emlékpecsétek, és a Brandenburgi kapunál szovjet katonai egyenruhában pózoló utcai mutatványosok ideje lejár majd.

Berlin először

Péntek: Tévétorony – Az Alexanderplatz vagy az Unter den Linden szuvenírboltjainak felfedezése előtt (ahol az ampelmannos hűtőmágnesek mellett egyelőre még kaphatók hitelesített, vagy éppen hamis, műanyagtasakos kis faldarabok) semmiképp ne hagyja ki az ikonikus építményt. A körbeforduló étteremmel, 368 méteres magasságával és űrkorszakbeli vasbeton struktúrájával egykor az NDK felülmúlhatatlanságát hirdető városszimbólum persze akkor is megadja majd az alaphangulatot, ha csak messziről nézi.

Galéria: Berlint soha nem lehet megunniFotó: Europress / Getty

De a karakteres hatvanas évekbeli belső tér és a csodás kilátás után odafentről valójában szem nem marad szárazon, hát ha még az étterembe is beül egy legalább félórás körre! Ennyi idő kell ugyanis, hogy az asztala egyszer körbeérjen a torony tengelye körül. Ha nem foglalt előre, a rend és a maximális létszámmal összefüggő biztonsági előírások miatt türelmesen meg kell várni, hogy a személyzet kijelölje a helyét – vagyis ez nem pusztán az NDK-s időkből maradt diktatórikus elem. Jó időben általában a toronyba való belépésre is hosszú sorok várakoznak, érdemes előre tájékozódni a látogatás rendjéről és a különféle sorbanállás nélküli VIP, és nem VIP lehetőségekről.

Szombat: DDR Múzeum és Berlini Fal Emlékhely – További elmélyedés ajánlott a város és a két Németország múltjában még akkor is, ha valaki nem különösebben nagy történelemrajongó. A DDR (azaz NDK) Múzeum az NDK-s mindennapokat mutatja be trabiszimulátorral, levehető ajtós turmixgéppel és lakásenteriőrökkel, de a rengeteg szórakoztató interaktív elem között a diktatúra árnyoldalainak részletezéséről sem feledkeztek meg.

A Berlini Fal Emlékhely és Dokumentációs Központ ma azon a helyen áll a Bernauer Straßén, amely a legszívszorítóbb szökési kísérleteknek lehetett tanúja előbb a fal építésekor, majd végig a megosztottság ideje alatt. A 90-es években mementóul meghagyták itt a határvédelmi rendszer, azaz a halálsáv egy 70 méteres szakaszát, amelyre a központ saját kilátójából vethetünk pillantást. Odabent a múzeumban pedig részletesen is tájékozódhatunk a történtekről és a közelben lévő szellemállomásokról.

Vasárnap: Prenzlauer Berg – Nem kell, hogy teljesen ránk nehezedjen a történelem sötét pillanatainak hangulata – szerencsére Berlinben ezt sokminden feledteti. Vasárnapi korzózáshoz és kirakatnézegetéshez ideális lehet a multikulti Prenzlauer Berg városrész éttermeinek kavalkádja, köztük a Prater Gartennel, Berlin legrégebbi sörkertjével. A Kastanienalle, az Oderberger Straße és az Eberswalder Straße egyaránt híresek alternatív divat és designer-boltjaikról. Mivel a vasárnapi nyitvatartás nem a város erőssége, érdemes előre tájékozódni – a menő kávézókért azonban bármikor érdemes idelátogatni.

Galéria: Berlint soha nem lehet megunniFotó: Ullstein Bild / Europress / Getty

A közeli sörgyárból átalakított Kulturbreuerei egészen biztosan ajánl programot vasárnap is. Ha mindez még mindig nem elég, vagy jóval prózaibb szórakozást keresünk, megnézhetjük az innen szintén elérhető távolságra eső Mauerparkban a bolhapiacok bolhapiacát, és választhatunk ebédnek egy currywurstot, vagy egy 40 éve Nyugat-Berlinben feltalált, autentikus dönert.

Berlin sokadszor

Péntek: Arany Elza – Ha a város atmoszférája ellenállhatatlanul vonzza, de úgy gondolja, mindent látott már Berlinben, kezdetnek keressen új nézőpontot! Például a város valamelyik kilátójában, amelyekből a tévétornyon kívül is jópár akad a szinte teljesen lapos városban (ennek lesz még jelentősége). A Tiergarten kerület híres köröndjén álló, ágyúcsövekkel díszített Győzelmi oszlop tetején Viktória istennő áll, akit a berliniek Goldelseként (Arany Elza) emlegetnek. Az oszlop belsejében 285 lépcsőfokot kell megtenni Elza lábaihoz, pontosabban az itt elhelyezkedő kilátóhoz, hogy fenséges körpanorámában gyönyörködhessünk. Mivel innen a Potsdamer Platz vagy a Brandenburgi kapu is bejárható sétatávolságra, vagy pár perc buszozásnyira van, nem kell sokáig nélkülöznünk az oly ismerős berlini feelinget sem.

Szombat: biciklitúra – Berlin többek között a több száz kilométernyi, sík terepen futó bicikliút városa is. Magától értetődik, hogy kismillió vezetett bringás túra közül választhatunk, amelyek széles spektrumot lefedve a kötelező látnivalókat, az alternatív művészeti színtereket és a külvárosi helyszíneket is bemutatják. Mivel a biciklisek szabadon, könnyen és gyorsan mozoghatnak bármerre a városban, rengeteg a lehetőség, plusz rendkívül organikus, személyes élményekkel tarkított módja ez a városnézésnek. Ha unja a Berlini falat, válasszon egy kirándulást a híres foglalt házak vagy akár a potsdami paloták és parkok világába! Kis csoportoknak pedig még esti étterem- és kocsmatúra is található a kínálatban.

Berlint soha nem lehet megunniFotó: Carsten Koall / Europress / Getty

Vasárnap: bolhapiacA bolhapiacozás Berlin egyik népszerű vasárnapi szórakozása, és nagy hagyományai vannak. Legyen az régi fényképezőgép, vintázs ruházat vagy NDK lámpabúra, a legjobb fogásokat itt találja. De ha nem venne mindenféle hipszterholmit, porcelánkészletet és elfekvő retrókacatot, akkor is megéri kilátogatni a leghíresebb helyszínekre, és bámészkodni. A legnagyobb kirakodás és tömeg vasárnaponként a Mauerparkban található, ahol az árusok mellett rendszerint büfé, karaoke és zsonglőrök is szórakoztatja a közönséget. Népszerű és autentikus helyszínek még az Arkonaplatz (Mitte), a Straße des 17. Juni (Arany Elza közelében) és a szintén zenés neuköllni Flowmarkt.

Várja a napfényes Szeged!
Szeged az ország egyik leghangulatosabb, legváltozatosabb városa. Mi teszi vonzóvá? A belváros szecessziós és eklektikus épületei, mediterrán teraszai, nyüzsgő forgataga. Továbbá a szabadtéri rendezvények, fesztiválok széles választéka, a szegedi halászlé, a Tisza nyújtotta kikapcsolódási lehetőségek, nemzetközi sportesemények és a napfény, a napsütéses órák száma itt eléri a 2200 óra/évet. (X)

Újabb cikkünk ebben a témában:

Már látogatható Hitler bunkerének másolata - 2016.10.28.
Egy berlini magánmúzeum elkészítette Adolf Hitler bunkerje egy részének másolatát, ahol a náci vezető a második világháború végső szakaszát töltötte. Az ötletet nem fogadta általános helyeslés. 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek